La Liga: hosszabbított a Real Sociedad vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2020.12.24. 10:38
null
Imanol Alguacil új szerződése 2023-ig szól a Real Sociedadnál (Fotó: AFP)
Meghosszabbította Imanol Alguacil vezetőedző szerződését a spanyol Real Sociedad labdarúgóklub.

 

A klub közleménye szerint a 49 éves tréner megállapodása jövő nyáron járt volna le, de már 2023-ig érvényes. Roberto Olabe sportigazgató is új szerződést kapott, amely 2024-ig szól.

„Mindkettőjüknek sikerült elérniük, hogy fiatal játékosaink a legmagasabb színvonalon fejlődhessenek. Mindannyian nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, és hálásak vagyunk, hogy még évekig velük maradnak” – nyilatkozta Jokin Aperribay klubelnök.

Az éppen két évvel ezelőtt kinevezett Alguacil – aki idén januárjában hosszabbította meg a szerződését jövő júniusig – az előző idényben a hatodik helyig vezette a baszk együttest. A Real Sociedad a mostani szezont is remekül kezdte, tíz forduló után vezette a tabellát, azóta azonban három döntetlen mellett háromszor kikapott.


Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik