Spanyolország: Iniesta nem gondol még a visszavonulásra

MTI MTIMTI MTI
2020.04.18. 16:28
null
Andrés Iniesta még mindig élvezi a futballt (Fotó: AFP)
Harmincöt évesen sem óhajtja befejezni profi labdarúgó-pályafutását a spanyol Andrés Iniesta, aki jelenleg a japán Vissel Kobe középpályása.

 

Az FC Barcelona korábbi csapatkapitánya az AS spanyol lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: a katalán klubnál többé nem várható hasonló futballnemzedék megjelenése, mint amilyen az övék volt, soraikban az aranygeneráció képviselőivel, Lionel Messivel, Xavival, Carles Puyollal, Gerard Piquével, Sergio Busquets-cel.

Iniesta elmondta, hogy japán élvonalbeli csapatánál minél tovább szeretne játszani.

„Addig akarom rúgni a labdát, ameddig bírom, engem ez tesz boldoggá. Jó formában vagyok, és változatlanul kellőképpen motivált” – idézte szavait az újság, megemlítve, hogy az irányító középpályás mostani szerződése 2021-ig szól, s évente újítják meg.

„Amikor azonban befejezem a karrieremet, vissza akarok térni a Barcához” – zárta nyilatkozatát Iniesta, aki világbajnoknak és kétszeres Európa-bajnoknak vallhatja magát. A Barcelonával négyszer nyert Bajnokok Ligáját, és a katalán csapatban eltöltött 22 év után, 32 trófea birtokosaként 2018 májusában szerződött Japánba.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55