Real: nem engednék, hogy részeredménnyel legyen bajnok a Barcelona

K. T. I.K. T. I.
2020.04.19. 18:10
null
Újabb Real–Barca összecsapás jöhet – ezúttal a zöldasztalnál? (Fotó: AFP)
A Real Madrid Spanyolországban és az Európai Labdarúgó-szövetségnél is azért küzd, hogy akár a naptár jelentős átalakítása mellett is, de mindenképpen fejezzék be a 2019–2020-as labdarúgóidényt.

 

42 – ám ezúttal ez nem az élet értelme, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak című kult-scifiben. Pontosan 42 nap telt el azóta, hogy Spanyolországban lejátszották az eddigi utolsó élvonalbeli bajnokit. Tizenegy fordulót pedig még mindig le kellene bonyolítani ahhoz, hogy az eredeti kiírásnak megfelelően érjen véget az idény.

A Marca beszámolója szerint a Real Madridnál egyre jobban aggódnak azon, lesz-e folytatás. A klubvezetés azon lobbizik, hogy a spanyol liga szervezői és a spanyol szövetség (RFEF) véletlenül se akarjon a részeredmény alapján bajnoki végeredményt hirdetni, ugyanis jelen állás szerint a Barcelona előnye csupán két pont a fővárosi együttessel szemben. Mindezt úgy, hogy a két csapat egymás közti bajnokijain egy gól nélküli döntetlen mellett egy 2–0-s madridi siker a mérleg.

A lap megjegyzi, Florentino Pérezék ezzel együtt a kerettagokat is azzal biztatják, kell, hogy legyen folytatás. Madridban állítólag úgy számolnak, a vírus közeledik a tetőzéshez, és ha ez megtörtént, fokozott elővigyázatosság mellett, de újra lehet kezdeni az edzéseket. Mindez ideális esetben májust jelent, a labdarúgó-mérkőzések pedig júniusban indulhatnának újra.

Azt azonban fontos megjegyezni, sem az RFEF, sem a La Liga részéről nem adtak még ki hivatalos nyilatkozatot a lehetséges folytatásról.

A Marca hozzátette: jövő héten az UEFA illetékesei újabb tanácskozást tartanak, kedden a tagállamok, szerdán a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-résztvevő klubok meghallgatása mellett ülésezik a végrehajtó bizottság, amelyen az újabb forgatókönyvek mellett a június 30-án lejáró szerződésű futballisták ügye is napirendre kerülhet.

A Real álláspontja a jelek szerint elég világos: hiszik, hogy a pályán képesek lennének legyőzni a Barcelonát, ha erre lehetőséget kapnak az idény befejezésével.

Még ha erre újabb 42 napnál többet is kell várniuk.

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.17. 20:44

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41