La Liga: a Betisé lett a világbajnok francia, az öccse is érkezik

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 08:02
null
Nabil Fekir a Betisben folytatja (Fotó: Real Betis)
A spanyol élvonalbeli Real Betisben folytatja pályafutását Nabil Fekir, az Olympique Lyon 26 esztendős francia labdarúgója – jelentette be mindkét klub. A világbajnok középpályás testvére, Yassin Fekir ugyancsak a sevillaiakhoz szerződött.

 

A Lyon tájékoztatása szerint a La Liga előző idényében a 10. helyen végző Betis 19.75 millió eurót fizet Nabil Fekirért nevelőklubjának, valamint további tízmillió eurót utalhat bónuszként. Ha a Betis később eladja a futballistát – aki tagja volt a 2018-ban világbajnoki aranyérmes francia válogatottnak –, az átigazolási díj húsz százaléka a Lyont illeti meg.

Fekir 22 éves öccse, Yassin szintén a Betisbe igazolt a Lyonból. Érte nem kellett fizetnie a Betisnek, ám ha később értékesíti a támadót, az OL-é lesz az átigazolási díj fele. Az ifjabb Fekir fivér többnyire a Lyon tartalékcsapatában szerepelt.

A korábban topklubokkal, például a Bajnokok Ligája-győztes Liverpoollal is szóba hozott Nabil Fekir profiként eddig csak a Lyonban futballozott: 193 tétmérkőzésen összesen 69 gólt szerzett és 46 gólpasszt adott.

A Lyonban született játékos 2023-ig szóló megállapodást kötött új klubjával.

Real Betis Balompié on Twitter

OFICIAL | El #RealBetis incorpora al campeón del mundo Nabil Fekir ¡Bienvenido, @NabilFekir!https://t.co/wqyz6L8cty



Olympique Lyonnais on Twitter

Mercato Transfert de Nabil et Yassin Fekir au Betis Séville https://t.co/IYGbQUSwxl



Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30
Ezek is érdekelhetik