Barca: megsérült a holland kapus, lemarad a Clásicóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.01. 21:03
null
A februári kupapárharc során biztosan nem védhet a Real Madrid ellen Jasper Cillessen (Fotó: AFP)
Sérülés miatt kimaradt az FC Barcelona szombati, Valencia elleni bajnoki meccsre készülő keretéből a klub holland kapusa, Jasper Cillessen. A gránátvörös-kékek körülbelül hathetes kihagyással számolnak, ami azt jelenti, hogy a 29 esztendős játékos lemarad a Király-kupa elődöntőjében február 6-án és 27-én megrendezendő mérkőzésekről a Real Madrid ellen.

 

Bár a német Marc-André ter Stegen az FC Barcelona első számú kapusa, a kupameccseken rendszeresen Cillessen kap lehetőséget – ebben az idényben a Cultural Leonesa, a Levante és a Sevilla ellen mindkét összecsapást végigvédte, az andalúziaiak elleni visszavágón tizenegyest is hárított.

Vélhetően ő állhatott volna a kapuban a Real Madrid ellen is, azonban a pénteki edzésen a jobb vádlijában elszakadt az egyik izom, emiatt nagyjából hathetes kihagyás vár rá – a februári rangadókon tehát biztosan nem állhat Ernesto Valverde vezetőedző rendelkezésére.

Cillessen helyére a 19 éves Inaki Pena került be a csapatba a Valencia elleni hazai találkozóra, amely szombaton 18.30-kor kezdődik.

FC Barcelona on Twitter

INJURY NEWS] In training today the first team player @JasperCillessen tore a muscle in his right calf and he will now be out for around six weeks



Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik