Barca: különös tanács Dembélének, ez megoldaná a gondokat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.12. 18:18
null
A Tottenham ellen nem úgy tűnt, mintha Dembélének bármilyen gondja lenne – de azért kapott egy tanácsot, hátha (Fotó: AFP)
Egyedi ötlettel állt elő a Barcelona támadója, Ousmane Dembélé problémáinak kezelésére az Atlético Madrid korábbi játékosa, Paulo Futre. A „matracosokat” két periódusban összesen hét szezonon át szolgáló egykori szélső szerint egy barátnő megoldaná a fiatal francia gondjait, ehhez pedig egy közismert alkalmazást hívna segítségül…



„Egy tanács az uraknak az FC Barcelonánál: töltsék le Dembélének a Tindert, vagy bármelyik másik fiataloknak való ilyen újdonságot. A pontosság és a többi dolog helyreáll, ha lesz barátnője!” – írta a Twitteren Futre.

A Tinder nevű applikációt – ahogy az egykori portugál klasszis is mondja – elsősorban fiatalok ismerhetik, okostelefonokra kifejlesztett párkereső alkalmazásról van szó.

Az utóbbi időben rendszeresen hozzáállásbeli gondjai miatt került középpontba a világbajnok futballista. A katalán Sport szerint Dembélé a hétfői edzés előtt rövid beszédben kért elnézést csapattársaitól az újabb késésért.

Kedden mindenesetre semmilyen problémát nem lehetett látni a Barcelona 11-esének játékán: a Tottenham elleni BL-meccsen remekbe szabott szólógólt lőtt.

 

Paulo Futre on Twitter

Un consejo para los señores del @FCBarcelona : descarguen tinder a Dembélé o alguna de estas modernidades de los chavales. La puntualidad y demás distracciones se arreglan echándose novia !! PS: por mi estilo de juego es normal que me encanten sus destellos de crack



 

Legfrissebb hírek

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
18 órája

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:14

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Hátrányból fordított az Alavés, továbbra is bármi megtörténhet a spanyol élvonal alsóházában

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 16:09

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

A ráadásban jött a dráma, a Real Madrid csak egy pontot szerzett a sevillai katlanban

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 23:12
Ezek is érdekelhetik