Real Madrid: a klub korábbi játékosa lesz Lopetegui segítője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.03. 21:58
null
Albert Celades az elmúlt négy évben a spanyol U21-es válogatottat dirigálta (Fotó: AFP)
Albert Celades lesz Julen Lopetegui segítője a Real Madrid kispadján – adta hírül a királyi gárda hivatalos honlapján. A 42 éves szakember az elmúlt négy évben a spanyol U21-es válogatott szövetségi edzője volt.

 

Érdekesség, hogy Celades Barcelonában született, a blancók ősi riválisánál, az FC Barcelonánál nevelkedett és védekező középpályásként egészen a felnőttcsapatig jutott. 1999-ben azonban a Celta Vigóhoz távozott, 2000-ben pedig a Real Madridhoz írt alá, amelynél egy évnyi franciaországi kitérőt leszámítva öt évet töltött.

A spanyol válogatottal megjárta az 1998-as világbajnokságot is, összesen négyszer lépett pályára a válogatottban.

Játékoskarrierje után edzőnek állt, hazája U16-os válogatottjának irányítása után éppen Julen Lopeteguitől vette át az U21-es nemzeti csapat karmesteri pálcáját 2014-ben – idén júliusban távozott posztjáról. Segédedzőként a 2014-es brazíliai és a 2018-as oroszországi világbajnokságon is a felnőttválogatott stábjának tagja volt.

Real Madrid C.F. on Twitter

Albert Celades se incorpora al @realmadrid como técnico asistente de Julen Lopetegui. #HalaMadrid https://t.co/qOXmkXr7Ux



Legfrissebb hírek

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Egyéni teljesítmények szempontjából a La Liga uralta a negyeddöntőt

Foci vb 2026
2026.07.13. 09:30

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21