Real Madrid: „C. Ronaldo imádja az MU-t, 400 millióért elvinnék”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 11:11
null
„CR? Egymilliárd euró” (Fotó: Reuters)
Jorge Mendes, Cristiano Ronaldo ügynöke állítja, a portugál klasszis remekül érzi magát a Real Madrid labdarúgócsapatában, és marad is, mivel jelenleg egyetlen csapat sem képes átigazolni.

„Cristiano Ronaldo a világ legdrágább játékosa. Ez persze nem véletlen, hiszen ő a világ legjobbja, lehetetlen bárkihez hasonlítani. A kivásárlási ára egymilliárd euró, ennyit jelenleg egyetlen klub sem képes kifizetni. Muszáj volt ilyen magasra tenni a lécet, ugyanis négyszázmillióért már néhány nap alatt lecsapnának rá” – mondta a BBC-nek Jorge Mendes, aki arról is beszélt, ügyfele hogy érez korábbi klubja iránt.

„Cristiano a Manchester United segítségével ért a csúcsra, imádja a klubot, a szurkolóit, erről többször beszélt már. Ennek ellenére felesleges pletykákat kreálni, csodásan érzi magát Madridban, és biztosan nem hagyja el a Realt” – tette hozzá a portugál támadó ügynöke.

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
Tegnap, 9:44

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik