Női röplabda Extraliga: a Vasas nyerte a Békéscsaba elleni rangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2022.11.25. 21:50
A címvédő Vasas nagy csatában, 3:2-re legyőzte vendégét, az eddig listavezető Békéscsabát a női röplabda Extraliga 6. fordulójának pénteki rangadóján.
Szoros küzdelemben nyert a Vasas (Fotó: Dömötör Csaba)  
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Szoros küzdelemben nyert a Vasas (Fotó: Dömötör Csaba) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!


A két csapat először találkozott egymással a tavaszi, maratoni bajnoki döntő óta: akkor a maximális öt mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa, ráadásul az első négy összecsapás kivétel nélkül öt játszmát hozott.

A nyáron a viharsarkiaknál volt több változás a játékoskeretben, ennek ellenére Tóth Gábor vezetőedző tanítványai eddig veretlenül meneteltek: a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Közép-európai Ligában lejátszott nyolc találkozón mindössze egy szettet veszítettek.

A Vasas is eredményes első hónapokon van túl, hiszen a magyarországi veretlensége mellett története során másodszor, szettveszteség nélkül jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A pénteki rangadóra szinte teljesen megtelt a Folyondár utcai csarnok, ahol az első játékrészében a jól szerváló, a támadásbefejezéseknél sokkal pontosabb Vasas akarata érvényesült: a bolgár Ralica Vasziljevát nélkülöző BRSE csak időnként tudott ellenfele lenni a címvédőnek.

A második felvonás ellentétes forgatókönyv szerint zajlott: Glemboczki Zóra és a szerb Marta Drpa támadásaival ezúttal a viharsarkiak kerültek többpontos előnybe. A Vasas a játszma derekán mínusz egyre visszazárkózott ugyan, de ezúttal a BRSE támadói voltak precízebbek, aminek köszönhetően egyenlítettek.

A harmadik etapban kiegyenlített volt a játék, de a valamivel pontosabban fogadó házigazda a hajrához érve ötpontos előnyt dolgozott ki. Ezt követően visszaesett a Vasas-játékosok koncentrációja, több hibát is elkövettek, amit a BRSE ki tudott használni és fordított.

A negyedik szettre túllendült az előző játékrész végjátékán a hazai együttes, amely légiósai vezérletével a játszma derekán öttel meglépett. Ugyan a BRSE Drpa és a török Ceyda Aktas pontjaival egyszer még három pontra visszajött, a hajrá az óbudaiaké volt, így ezúttal is öt szett döntött.

A rövidített felvonás első felében a Vasas támadói többször is okos megoldásokkal hozták zavarba a békéscsabai játékosokat, de utóbbi csapat Drpa pontjaival tartotta magát. A hajrában az amerikai Taylor Bannister volt a főszereplő, eredményes támadójátékának köszönhetően a Vasas megnyerte a 131 perces meccset és megőrizte veretlenségét.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba 3:2 (17, –20, –23, 18, 9)

Folyondár utca, 420 néző. V: Adler, Sík.
VASAS: Török K. 18, Papp 5, Bannister 26, Bojko 15, Abdulazimova 14, Szkripak 4. Csere: Szalai (liberó), Vezsenyi, Fábián 1, Fricová, Jámbor. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
BÉKÉSCSABA: Glemboczki 18, Bodnár 4, Drpa 32, Aktas 17, Pintér 6, Bagyinka 1. Csere: Molcsányi (liberó), Olijnyik, Ikonomidu 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Jannisz Atanaszopulosz:
– Ott folytattuk a Békéscsaba ellen, ahol a bajnoki döntőben abbahagytuk. Nagyon örülünk a győzelemnek, amiatt ugyanakkor nem vagyok boldog, ahogy elvesztettük a harmadik felvonást, de ez is egy újabb jó lecke volt. Remélem, a jövőben el tudjuk kerülni a hasonló szituációkat. Kellenek az ilyen színvonalú és intenzitású meccsek ahhoz, hogy jobb csapattá váljunk, de a lényeg továbbra is az, hogy március után legyünk a legjobb formánkban.
Tóth Gábor: – Ilyen meccset vártunk, viszont amire készültünk, hogy döntő faktor lehet, az az ellenkező oldalról jött be. Annak ellenére, hogy agresszívan játszottunk és végig harcoltunk, a ki nem kényszerített hibáink rányomták a bélyeget a játékra. Ezek néha megbéklyózták a kezeket és a lábakat, és természetesen a végeredményt is befolyásoltak. Viszont az egységre nem lehet panaszom, nem adtuk fel és nem is problémáztunk, ez mindenképp pozitív.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdte női röplabda-válogatottunk az Európa-ligát

Röplabda
2026.06.05. 23:58

Női röplabda Extraliga: távozott posztjáról a Szent Benedek RA horvát trénere

Röplabda
2026.06.01. 11:46

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
2026.05.18. 21:47

Kiss Gréta: jó, hogy itt vannak a fiatalok, együtt küzdünk a világbajnoki álomért

Röplabda
2026.05.14. 10:03

A kemény munka mellett a jó közeg kialakítása is cél a magyar női röplabda-válogatottnál

Röplabda
2026.05.13. 18:41

Egyelőre a kupaezüst a legnagyobb sikerük – Pampuch Csaba és Gréta

Képes Sport
2026.05.13. 14:23

Női röplabda: a Veszprém nagy csatában megnyerte az NB I-et, és élvonalbeli indulási jogot szerzett

Röplabda
2026.05.09. 18:21
Ezek is érdekelhetik