Röpi: a spanyolokkal és a finnekkel hangol a női válogatott

2015.06.22. 13:36
Az Európa-ligára és az Európa-bajnokságra készülő női röplabda-válogatottunknak a hét második felében a magyar szurkolók is testközelből drukkolhatnak, mivel csütörtökön, pénteken és szombaton Érden lép pályára egy háromcsapatos nemzetközi tornán.

A magyar válogatott ellenfele a spanyol és a finn válogatott lesz, amelyek ugyan nem jutottak ki az Európa-bajnokságra, de így is jelentős játékerőt képviselnek. Az északiakkal tavaly a Savaria-kupán mérkőztek meg a mieink, és szoros meccsen, 3:2-re tudták csak legyőzni őket.

A mostani torna speciális szabályok szerint zajlik majd, ezúttal mindhárom nap találkozik egymással mindhárom csapat, azaz naponta három összecsapást rendeznek. Ezek azonban nem három nyert, hanem összesen három játszmáig tartanak, függetlenül attól, hogy 3:0 vagy 2:1 a végeredmény.

Jan De Brandt csapata nem készül külön a megmérettetésre, azaz „menetből" meccselnek a mieink az Érd Arénában, ahol mindenki ingyen tekintheti meg a találkozókat. A mérkőzések mindhárom nap 15, 17, illetve 19 órakor kezdődnek.

NŐI RÖPLABDA
AZ ÉRDI TORNA PROGRAMJA
Június 25., csütörtök

15.00 Magyarország–Spanyolország
17.00 Spanyolország–Finnország
19.00 Magyarország–Finnország
Június 26., péntek
15.00 Finnország–Spanyolország
17.00 Finnország–Magyarország
19.00 Magyarország–Spanyolország
Június 27., szombat
15.00 Magyarország–Finnország
17.00 Magyarország–Spanyolország
19.00 Spanyolország–Finnország

Legfrissebb hírek

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
2026.06.13. 18:18

Győzelemmel kezdte női röplabda-válogatottunk az Európa-ligát

Röplabda
2026.06.05. 23:58

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

Kiss Gréta: jó, hogy itt vannak a fiatalok, együtt küzdünk a világbajnoki álomért

Röplabda
2026.05.14. 10:03