Szilágyi Áron már tudja, mit adott Londonban a magyaroknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 11:00
null
A bajnok arca: Szilágyi Áron diadalútja az olimpiai elsőségig vezetett. Másodszor (Fotó: Szabó Miklós)
A riói olimpia magyar bajnokai közül elsőként érkezik haza Szilágyi Áron, a kardvívás kétszeres egyéni aranyérmese. Az elutazás előtt az olimpiai falunál kialakított nemzetközi találkozózónában arról kérdeztük a világklasszis vívót, hogy miként töltötte a riói döntő utáni időszakot.

 

Elsősorban nyilatkozatokkal, no meg a gratuláló üzeneteket, SMS-eket, kommenteket fogadja és válaszol rájuk. És emellett próbálja kiélvezni, hogy olimpiai bajnok lett.

Két és fél órát aludtam utána, leültem az ágyba, és elkezdtem böngészni az üzeneteket. Nagyon nehezen aludtam el, hajnalban újra felkeltem, és folytattam a böngészést, de ez még jó néhány napig így folytatódik.”

Adódik a kérdés, volt-e az üzenetek között különösen kedves?

Nagyon jólesett, hogy rögtön az eredményhirdetés után felhívott Áder János köztársasági elnök úr, és tudtunk néhány szót váltani. Az otthoni vívóközösségből az edzők, vezetők, csapattársak is köszöntöttek, akik tudják, hogy mennyit dolgoztunk, ott voltak mellettem az edzéseken és az edzőtáborokban. Nehezen megnyert aranyérem volt ez, sokat kellett küzdenem, sok hullámvölgyön kellett valahogy továbbgördülnöm. Már a második asszómtól kezdve erős ellenfeleim voltak, nem volt könnyű egyik sem. Szerencsére közben nem volt elég idő arra, hogy elkezdjek agyalni, és átvillanjon, hogy mi lesz, ha nem tudom megverni az aktuális ellenfelem.”

Londonban Szilágyi Áron aranyérme nyugtatta meg a csapat sok tagját, de ő maga még nem tapasztalhatta meg, milyen hatással van a küldöttségre az „elsőzés” – Pekingben akkor versenyzett, amikor még nem került a dicsőségtablóra magyar olimpiai bajnoki cím, míg négy évvel ezelőtt az övé volt a nyitó arany. Most átélhette Szász Emese aranya után ezt a különös érzést.

Amikor mondták nekem a sportoló társaim London után, hogy az én aranyérmem nyugtatta meg őket, nehezen hittem el, kétkedtem, hogy ilyen hatással lehettem a többiekre. De most átérezhettem azt, hogy milyen hatalmas energiákat szabadított el bennem Szász Emese aranyérme, majd Hosszú Katinka remek úszása és Imre Géza ezüstérme is. Szándékosan nem mentem ki a versenyekre, csak a sajátomra akartam figyelni, így a tévében néztem, mi történik, szorítottam a fogamat, és szurkoltam nekik nagyon.”

A kétszeres olimpiai bajnok, valamint edzője, Decsi András kisebb magyar küldöttség tagjaként augusztus 13-án, szombaton érkezik haza Rióból. Az Air France Párizsból érkező járata 17.40-kor landol a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér 2/A termináljánál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik