Serie A: a Juventus folytatta remek győzelmi sorozatát

Vágólapra másolva!
2016.01.10. 22:44
null
Sami Khedira (balra) és Paul Pogba, a Juventus két gólszerzője ünnepel (Fotó: Action Images)
Folytatta sikersorozatát a Juventus: Massimiliano Allegri csapata 2–1-re győzött a Sampdoria vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A Juventus sorozatban a kilencedik bajnoki mérkőzését nyerte meg, ennél hosszabb sikersorozat pillanatnyilag nem él az öt európai topbajnokság (angol, német, olasz, spanyol, francia) egyikében sem.

Alig negyedóra elteltével Paul Pogba közeli, pattogós lövéssel szerezte meg a vezetést a Juventusnak (0–1), amely az első félidőben – bár többet támadott – nem szerzett újabb gólt. A másodikat azonban igen hatékonyan kezdte: egy perc sem pergett le, amikor Paulo Dybala mesteri kiugratásából Sami Khedira gurított a kapuba (0–2).

A vendégcsapat uralta a játékot, mígnem a játékrész derekán Antonio Cassano igazolta, hogy szeret a Juve ellen játszani (1–2) – karrierje nyolcadik bajnoki gólját lőtte a „zebrák" ellen, ebben a műfajban nála többre csak Francesco Totti jutott ebben az évszázadban (9).

A Samp tűzbe jött, az utolsó percekben beszorította ellenfelét, de egyenlítenie nem sikerült.

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Sampdoria–Juventus 1–2 (Cassano 67., ill. Pogba 17., Khedira 46.)

Korábban közölt eredmények
Frosinone–Napoli 1–5 (Sammarco 81., ill. Albiol 20., Higuaín 30., 60. – az elsőt 11-esből, Hamsík 59., Gabbiadini 71.)
Atalanta–Genoa 0–2 (Dzemaili 79., Pavoletti 81.)
Bologna–Chievo 0–1 (S. Pepe 79.)
Verona–Palermo 0–1 (F. Vázquez 27.)
Torino–Empoli 0–1 (Maccarone 56.)
Internazionale–Sassuolo 0–1 (Berardi 95. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 19 12 5 2 38–15 +23 41
2. Juventus 19 12 3 4 33–15 +18 39
3. Internazionale 19 12 3 4 24–12 +12 39
4. Fiorentina 19 12 2 5 37–19 +18 38
5. Roma 19 9 7 3 36–22 +14 34
6. Sassuolo 18 8 7 3 23–17 +6 31
7. Empoli 19 9 3 7 24–23 +1 30
8. Milan 19 8 5 6 25–23 +2 29
9. Lazio 19 8 3 8 23–27 –4 27
10. Chievo 19 7 5 7 25–21 +4 26
11. Atalanta 19 7 3 9 20–23 –3 24
12. Udinese 19 7 3 9 18–27 –9 24
13. Sampdoria 19 6 5 8 28–30 –2 23
14. Torino 18 6 4 8 22–23 –1 22
15. Bologna 19 7 1 11 20–25 –5 22
16. Palermo 19 6 3 10 19–29 –10 21
17. Genoa 19 5 4 10 19–26 –7 19
18. Frosinone 19 4 3 12 20–41 –21 15
19. Carpi 19 3 5 11 17–34 –17 14
20. Verona 19 8 11 12–31 –19 8
A 16. fordulóból a nagy köd miatt elhalasztott Sassuolo–Torino mérkőzést január 20-án, 20.45-kor játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik