Juventus: Khedira megint sérült, veszélyben a Bayern elleni meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 19:37
Ismét megsérült Sami Khedira, a Juventus német válogatott labdarúgója, így elképzelhető, hogy nem játszhat a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén.

A 28 éves középpályás a vasárnapi, Chievo elleni olasz bajnoki mérkőzésen sérült meg. A veronai találkozó félidejében kisebb combfájdalmakra panaszkodott, ami nem tűnt komolynak, ám Massimiliano Allegri vezetőedző elővigyázatosságból lecserélte. Később a vizsgálatok ágyéksérülést állapítottak meg, így 2-3 hétig biztosan nem számíthat rá együttese.

A tavaly BL-döntős torinói együttes február 23-án játssza a Bayern elleni első mérkőzést és elképzelhető, hogy az még túl korai lesz Khedira számára, a március 16-án esedékes visszavágóra azonban már biztosan felépül mostani sérüléséből.

A világbajnok futballista tavaly nyáron ingyen igazolt a Real Madridtól a Juventushoz, ahol – ha egészséges – alapembernek számít, ám már nem először válik ki izomproblémák és egyéb sérülések miatt. A bajnokságban az eddigi 22 forduló alatt 12-szer játszott, míg a BL-ben a csoportkör során – azaz hat meccs alatt – kétszer lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
2025.12.21. 20:05

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38
Ezek is érdekelhetik