Juventus: „Pogba remek, de ezt azonnal el kell felejtenie…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 09:30
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Paul Pogba néha túlságosan lazán kezel bizonyos helyzeteket, ennek pedig súlyos következményei lehetnek.

„Senki sem vitatja, Pogba elképesztően tehetséges játékos, ha azonban nem koncentrál, gyerekes hibákat követ el. Azonnal el kell felejtenie ezt a laza stílust! Ha nincs rá szükség, nem kell cselezgetni…” – kritizálta játékosát Allegri a Sky Sports kamerái előtt, majd a BL-döntőről is szót ejtett.Allegri a Sky Sports kamerái előtt, majd a BL-döntőről is szót ejtett.

„Szinte lehetetlen megállítani a Barcelonát, a megfelelő koncentrációval azonban megnehezíthetjük a dolgukat. Nincsenek álmatlan éjszakáim a közeledő finálé miatt, sőt, tökéletesen alszom. Felkészültünk, ráadásul senki sem gondolta, hogy eljutunk idáig. Most már tényleg nincs vesztenivalónk” – tette hozzá az olasz szakember.

A Bajnokok Ligája döntőjét június hatodikán, 20.45 órakor rendezik Berlinben.

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
3 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
23 órája

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik