Ökölvívás: Fury legyőzte Chisorát, Klicsko a következő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.30. 09:43
null
Tyson Fury nem adott esélyt Dereck Chisorának a várva várt meccsen (Fotó: Action Images)
Dereck Chisora a 10. menetben feladta a Tyson Fury elleni nehézsúlyú profi ökölvívó-mérkőzést Londonban, így a manchesteri ökölvívó lehet a WBA, az IBF és a WBO szervezetnél is világbajnok Vladimir Klicsko kihívója.

A két bunyós brit és Európa-bajnoki címért folytatott küzdelmét telt ház várta a londoni ExCel Arenában, ám a két bunyós csak éjfél után lépett a ringbe, és mire végeztek, a közönség nagy része hazament. Az első menet még kiegyenlített küzdelmet hozott, de a 26 éves Fury a másodiktól óriási fölényben bokszolt, olyannyira, hogy nagy kockázatot sem kellett vállalnia.

Egyre óvatosabb bokszára és a 30 éves Chisore tehetetlenségére a közönség hangos füttyszóval reagált, míg a bíró a nyolcadik menetben összehívta a feleket, és azt mondta nekik: „Vagy bunyóztok, vagy hazamegyünk." Ekkor már fél ház sem volt az arénában.

A tizedik menetben Chisora már alig állt a lábán, nem volt meglepő, hogy az edzője már nem engedte ki a 11. menetre.

Fury a 23. profi mérkőzését is megnyerte, s azt követően, hogy az elmúlt három évben nem kapott lehetőséget a világbajnoki címmeccsre, Klicskónak már el kell fogadnia a kihívását. Az angol ügynöke szerint legkésőbb szeptemberben összejön a találkozó.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Londonban találkozott egymással Billy Joe Saunders és Chris Eubank Jr., hogy megvívjon a középsúly Európa-bajnoki címéért, és a győztes esélyt kapjon a WBO-világbajnoki címért való csatára. A meccset Saunders kezdte jobban, míg az összecsapás második fele az 1990-es években öt éven át világbajnok Chris Eubank fiáé volt. A meccset megosztott pontozással Saunders nyerte meg, a WBO-világbajnoki övért a december 13-i Andy Lee (ír)–Matt Korobov (orosz) meccs győztesével csap össze.

Amerikában, Nebraskában Terence Crawford megőrizte könnyűsúlyú WBO-világbajnoki övét, miután remek mérkőzésen egyhangú pontozással legyőzte Ray Beltrant.

Ugyanitt döntetlennel zárult az orosz Jevgenyij Gradovics és a Puero Ricó-i Jayson Vélez összecsapása pehelysúlyban. Az egyik bírónál az orosz nyert 117:111-re, a másiknál a közép--amerikai 115:113-ra, míg a harmadik 114:114-et hozott ki, így az oroszé maradt az IBF-cím.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik