Ökölvívás: februárban csaphat össze Fury és Uszik

Vágólapra másolva!
2022.08.29. 13:28
null
Uszik négy szervezet bajnokaként várja Furyt (Fotó: AFP)
A profi boksszal foglalkozó portálok egybecsengő közlése szerint februárban rendezhetik meg a WBC-bajnok brit Tyson Fury és a WBA, a WBO, az IBF és az IBO trónját elfoglaló ukrán Olekszandr Uszik összecsapását a nehézsúly egyesített világbajnoki címéért – írta az MTI.

Hogy mennyiért és hol mérkőzhetnek meg a felek, egyelőre kérdéses, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a két ökölvívó fele-fele arányban osztozik a bevételen, ami több százmillió dollárra is rúghat. A várható időpont február 11. vagy 18., és Szaúd-Arábia mellett lehetséges színhelyként szóba jön az Egyesült Arab Emírségek és Katar is. Nem kizárt az sem, hogy az Egyesült Királyságban, közelebbről Walesben szállnak ringbe a bokszolók, méghozzá egy nyolcvanezer ember befogadására alkalmas cardiffi arénában.

Uszik augusztus 21-én, a szaúdi Dzsiddában védte meg titulusait, miután – újfent pontozással – másodszor is nyert az általa tavaly szeptemberben trónfosztott brit Anthony Joshua ellen. Fury 2020 februárja óta birtokolja a WBC övét, s bár időközben bejelentette visszavonulását, az ukrán újabb sikere után közölte: van az a pénz, amennyiért kész szorítóba lépni Uszikkal címegyesítő mérkőzésen.
Uszik 35 éves, és veretlen a profik között, eddigi 20 győzelme közül 13-at kiütéssel aratott. A 34 esztendős Fury meccsstatisztikájában 32 győzelem (23 KO) és egy döntetlen szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik