Dortmund: hivatalossá vált a holland támadó érkezése

2021.07.28. 01:51
null
Donyell Malent immár hivatalosan is a Borussia Dortmund játékosa lett (Fotó: bvb.de)
Hivatalos Twitter-csatornáján tett közzé a Borussia Dortmund labdarúgócsapata egy posztot, amelyből kiderül, hogy Donyell Malen már a klubbal edz. Nem sokkal később hivatalossá vált, hogy a holland válogatott támadó a BVB-ben folytatja a pályafutását.

 

A Dortmund által kedd délelőtt közzétett videóban Donyell Malen is feltűnik, a poszt szövegéből pedig kiderül, hogy egyelőre nem hivatalos az átigazolás, hiszen a játékosnak és volt együttesének, a PSV-nek bizonyos feltételekről még meg kell egyezniük.

Ahogy arról írtunk, az átigazolási hírekben jártas újságíró, Fabrizio Romano is beszámolt arról, hogy a holland támadó 30 millió euró ellenében csatlakozik a német gárdához.

Malen az elmúlt idényt 19 góllal zárta, míg a nyári Európa-bajnokságon négy mérkőzésen két gólpasszt adott a holland válogatottban (a csehek elleni budapesti nyolcaddöntőben kezdőként lépett pályára).

 

FRISSÍTÉS! Nem sokkal később hivatalossá vált, hogy Malen a Dortmundban folytatja a pályafutását. A 22 éves támadó 2026-ig szóló szerződést kötött a BVB-vel.



Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
13 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40