Bundesliga: sokat profitálhat Szoboszlai Dominik a lipcsei változásokból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.13. 13:04
null
Szoboszlai Dominik a Dortmund elleni bombagólját ünnepli csapattársaival (Fotó: AFP)
Marco Rose vezetőedzői kinevezése jó hatással van az RB Leipzig salzburgi nevelésű labdarúgóira, így Szoboszlai Dominikre is, a Borussia Dortmund ellen 3–0-ra megnyert hétvégi bajnoki mérkőzés erről tanúskodik. A lipcseiek mindennapjait nyomon követő honlap, az RB Live röviden körüljárta a témát a Real Madrid elleni szerdai BL-csata előtt.

Szoboszlai Dominiknek az elmúlt hetekben ritkán volt alkalma a mérkőzések utáni vegyes zónában nyilatkozni, de most néhány nap alatt kétszer is: az első, a Sahtar Doneck elleni 1–4 utáni kérdezz-felelek még nem volt diadalmenet (bár a magyar középpályás adott egy gólpasszt), azonban a Dortmund elleni sikert követő megjelenés már sokkal inkább arra emlékeztetett – összegez a honlap a „Mester és tanítvány, avagy hogyan profitál a magyar játékos Rose kinevezéséből” című írásában.

Marco Rosét a doneckiek elleni sokkoló vereség következményeképp nevezték ki vezetőedzőnek Domenico Tedesco helyére, és a Bundesliga-forduló legjobbjának megválasztott Szoboszlai teljesítményén máris meglátszott, hogy jól ismerik egymást Salzburgból, mindketten tudják, mire számíthatnak a másiktól.

Amit eddig nem tudtak kihozni a lipcsei szakvezetők Szoboszlaiból, az ha valakinek, Rosénak sikerülni fog – véli a lipcsei portál szerzője –, hiszen másfél évig volt a magyar labdarúgó edzője Salzburgban, tisztában van a képességeivel, arról nem is beszélve, hogy a játékos–edző bizalmi viszonynak esetükben megvannak a szilárd alapjai.

„Dommit mindig is kiemelkedő futballistának tartottam – fogalmazott a Dortmund elleni 3–0 után Rose. – Most a fizikai felkészültsége is kivételes. A jó erőnlét az ő technikai tudásával párosulva igen ígéretes kombinációt alkot.”

A közös múlt nem csak a magyar játékosra lehet ösztönző hatással: Konrad Laimer, Amadou Haidara és Xaver Schlager szintén úgy játszottak a Dortmund ellen, mintha kicserélték volna őket – fogalmaz az RB Live.

BOMBAGÓL, GÓLPASSZ – NAGY MECCSE VOLT SZOBOSZLAINAK

„Ez a meccs nagyon emlékeztetett a salzburgi időszakra. A mostani hadrend más volt, mint amit akkoriban játszottunk, de a csapatszellem, a mentalitás összemérhető. Nagyszerű érzés volt így futballozni! – idéz a német honlap Szoboszlai mérkőzés utáni nyilatkozatából. – Ha a csapat igazi közösségként futballozik, minden sokkal könnyebbé válik. Ezt a Dortmund elleni meccs pontosan megmutatta. Marcónak két nap is elég volt ahhoz, hogy fantasztikus hangulatot teremtsen az öltözőben. Jól ismerem őt Salzburgból, átéltünk együtt jó és rossz dolgokat is, egyvalami azonban biztos: ha ő nem játszott volna szerepet a karrieremben, nem lennék ott, ahol most vagyok.”

A cikk kitér arra is, mit mondott Szoboszlai a dortmundiak elleni, alighanem még sokáig emlegetett bombagóljáról:

„A meccsek előtt több csapattársam is kérlelni szokott, hogy »Légy szíves, lőj! Légy szíves, lőj!« Hát most lőttem…”

Szerdán újabb nagy feladat vár a lipcseiekre: a címvédő Real Madrid vendégei lesznek a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az említett salzburgi különítményből egyvalaki biztosan hiányozni fog: Konrad Laimer bokasérülést szenvedett, nem utazhatott el a spanyol fővárosba.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ – a szerdai program
A-CSOPORT
21.00:
Rangers (skót)–Napoli (olasz)
E-CSOPORT

18.45: Milan (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: Sport2)
21.00: Chelsea (angol)–Salzburg (osztrák)
F-CSOPORT
18.45: Sahtar Doneck (ukrán)–Celtic (skót), Varsó
21.00: Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
21.00: Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport2)
21.00: Köbenhavn (dán)–Sevilla (spanyol)
H-CSOPORT

21.00: Juventus (olasz)–Benfica (portugál)
21.00: Maccabi Haifa (izraeli)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
7 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
Tegnap, 19:12

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:56

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:34

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:21

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
2025.12.26. 19:19

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
2025.12.26. 13:03

Szoboszlai-gólok Liverpoolban, Pintér bajnok lett a Miamival – ilyen volt légiósaink ősze (I. rész)

Légiósok
2025.12.24. 21:21
Ezek is érdekelhetik