Bayern: „Számunkra a BL a világ legjobb versenysorozata”

M. D.M. D.
2021.04.20. 18:12
null
A Bayern München álláspontja egyértelmű (Fotó: AFP)
„Számunkra a Bajnokok Ligája a világ legjobb versenysorozata” – idézi Karl-Heinz Rummenigge vezérigazgatót az új európai Szuperligához való csatlakozást megtagadó Bayern München keddi közleménye.

 

A bajor klub a hivatalos honlapján megjelent nyilatkozatában egyértelművé tette, nem kíván részt venni a tizenkét európai topklub által megalapított elitsorozatban.

„Pártoló tagjaink és szurkolóink elutasítják az európai Szuperliga ötletét – kezdte Herbert Hainer klubelnök. – A Bayern Münchennél az a vágyunk és a célunk, hogy az európai klubok megéljék azt a csodálatos és érzelemdús versengést, amit a Bajnokok Ligája nyújt, és hogy az UEFA-val közösen fejlesszük ezt a sorozatot. A Bayern nemet mond a Szuperligára.”

Hainerhez csatlakozott a bajor egyesületet működtető gazdasági társaság vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge, akit kedden beválasztottak az UEFA végrehajtó bizottságába.

„Az igazgatóság nevében szeretném egyértelművé tenni, hogy a Bayern nem fog részt venni a Szuperligában. Kiállunk a Bundesliga mellett. Mindig is nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Németországot képviselhetjük a Bajnokok Ligájában. Mindannyian szeretettel emlékszünk vissza a 2020-as lisszaboni BL-döntőre (amelyet a müncheni együttes 1–0-ra megnyert a Paris Saint-Germain ellen – a szerk.), az ilyen örömteli pillanatokról nem lehet megfeledkezni. A Bayern számára a Bajnokok Ligája a világ legjobb klubsorozata” – szögezte le Rummenigge.


Legfrissebb hírek

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
12 órája

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
13 órája

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
14 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
22 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
23 órája

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:12

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:46

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:36
Ezek is érdekelhetik