„Persze hogy ő lesz az edző jövő héten” – még most sincs veszélyben Tuchel állása a Bayernnél?

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 22:30
Thomas Tuchel állása továbbra sincs veszélyben? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bayern München 3–2-re kikapott Bochumban a Bundesliga 22. fordulójának vasárnapi játéknapján, így már 8 pontos hátrányt szedett össze a Bayer Leverkusen mögött a bajnoki versenyfutásban. A nemzetközi és a német sajtóban többen cikkeznek Thomas Tuchel esetleges leváltásáról, a német tréner pedig érzi a nyomást...

 

Nem igazságos ez a vereség, minden ellenünk dolgozott. A várható góljaink száma túllépte a hármat, volt legalább hat nagy helyzetünk… Uraltuk a meccset, majd a semmiből kikaptunk. Ha ezt a meccset még ötször lejátsszuk, ötször meg is nyerjük. Nem tudom a játékosokat hibáztatni” – kezdte értékelését Thomas Tuchel, akinek felvetették, hogy forrósodik alatta a kispad.

Ha számít a véleményem, én továbbra is hiszem, hogy az edzői stábbal minden rendben. Igen, nő rajtam a nyomás, de ez minden vereség után így van. A mai meccsen viszont nem érhet minket kritika, mert végig csak próbálkoztunk és próbálkoztunk” – tette hozzá.

Fabrizio Romano transzferguru a mérkőzés után már arról cikkezett, hogy a következő napokban döntenek Tuchel sorsáról, de a Bayern vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen lehűtötte a kedélyeket: „Igen, szarul érzem magam a mai után. A mai napon a mentalitás legyőzte a kvalitást. Nem vagyunk boldogok, de természetesen jövő héten is Tuchel lesz még a Bayern edzője.”

A Bayern München a héten elvesztette (1–0) a Lazio elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzését, a vasárnapi vereséggel pedig immár nyolcpontos hátrányban van a bajnokságban a Leverkusennel szemben, amely 11 év után taszítaná le a Bundesliga trónjáról.

A meccset követően egyébként egy olyan videó is megjelent az X-en (Twitteren), amely újabb feszültségről árulkodik: a játékoskijáróban Joshua Kimmich és a müncheniek magyar másodedzője, Lőw Zsolt szólalkozott össze egymással – helyi újságírók szerint nem is túl finoman... 

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Bochum–Bayern München 3–2 (Aszano 38., K. Schlotterbeck 44., Stöger 78. – 11-esből, ill. Musiala 14., Kane 87.)
Kiállítva: Upamecano (77., Bayern)
Freiburg–Eintracht Frankfurt 3–3 (Doan 30., Grifo 45+5. – 11-esből, Gregoritsch 90., ill. Marmus 27., Knauff 35., 72.)

Szombaton játszották
RB Leipzig–Borussia Mönchengladbach 2–0 (Simons 14., Openda 57.)
Darmstadt–VfB Stuttgart 1–2 (Seydel 90+5., ill. Guirassy 14., Dahoud 90+2.)
Kiállítva: Stenzel (90+22., Stuttgart)
Heidenheim–Bayer Leverkusen 1–2 (Kleindienst 86., ill. Frimpong 45+2., Adli 81.)
Hoffenheim–Union Berlin 0–1 (Aaronson 84.)
Kiállítva: N'Soki (45+3.), ill. Volland (45+6.)
Mainz–Augsburg 1–0 (Van den Berg 43.)
Kiállítva: Pedersen (90+12., Augsburg)
Wolfsburg–Borussia Dortmund 1–1 (Gerhardt 63., ill. Füllkrug 8.)
Pénteken játszották
1. FC Köln–Werder Bremen 0–1 (Njinmah 70.)

  1. Bayer Leverkusen

22

18

4

57–15

+42 

58 

  2. Bayern München

22

16

2

4

61–25

+36 

50 

  3. VfB Stuttgart

22

15

1

6

51–28

+23 

46 

  4. Borussia Dortmund

22

11

8

3

44–27

+17 

41 

  5. RB Leipzig

22

12

4

6

48–28

+20 

40 

  6. Eintracht Frankfurt

22

8

9

5

34–28

+6 

33 

  7. Werder Bremen

22

8

5

9

31–34

–3 

29 

  8. Freiburg

22

8

5

9

29–40

–11 

29 

  9. Hoffenheim

22

7

6

9

38–41

–3 

27 

10. Heidenheim

22

7

6

9

31–38

–7 

27 

11. Bochum

22

5

10

7

26–41

–15 

25 

12. Wolfsburg

22

6

6

10

26–34

–8 

24 

13. Union Berlin

22

7

3

12

21–35

–14 

24 

14. Augsburg

22

5

8

9

31–40

–9 

23 

15. Mönchengladbach

22

5

7

10

36–43

–7 

22 

16. 1. FC Köln

22

3

7

12

15–36

–21 

16 

17. Mainz

22

2

9

11

17–35

–18 

15 

18. Darmstadt

22

2

6

14

23–51

–28 

12 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik