Bayern: káros a csapatra és a klubra – Matthäus a Lewandowski-ügyről

D. S. B.D. S. B.
2022.07.15. 10:55
null
Matthäus: „Bárcsak gyorsan véget érne ez a »színház«." (Fotó: AFP)
Lothar Matthäus szerint a Robert Lewandowski maradása vagy távozása kapcsán kialakult ügy káros a Bayern München labdarúgóklub számára.

„Bárcsak gyorsan véget érne ez a »színház«. Azért is bosszantó, mert káros a csapatra és a klubra nézve is” – írta a Bild című német napilap hasábjain a 61 éves Matthäus, aki 1984 és 1988, majd 1992 és 2000 között volt a Bayern játékosa. Hozzátette, a játékosok között nyilvánvalóan beszédtéma az ügy, ezért káros a csapategységre is.

A lengyel csatár szerződése jövő nyárig szól Münchenben, ennek ellenére már többször kijelentette, hogy távozni akar.

„Az én korszakom véget ért a Bayernnél. Nem látom lehetségesnek, hogy folytassam a klubnál. A Bayern egy komoly egyesület, úgy gondolom, nem akarnak megtartani engem, én pedig nem szeretnék maradni. A legjobb megoldás az átigazolás, remélem, nem akadályoznak meg ebben” – fogalmazott május végén a 33 éves támadó, és hasonlóan nyilatkozott június elején is.

Sajtóhírek szerint az FC Barcelona 50 millió eurós ajánlatot készül tenni Lewandowskiért, és a Bayern vezetői hajlandóak lennének tárgyalni erről az összegről, de konkrét lépések még nem történtek az ügyben, ezért a futballista kedden részt vett a kötelező orvosi vizsgálatokon a német klubnál, és szerdán elkezdte a felkészülést eddigi csapatával.

Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
10 perce

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Pérez szerint 18 pontot vettek el a bírók a Real Madridtól a mostani bajnoki idényben

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 16:50

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

750 ezren ünnepelték az utcákon a Barcelona bajnoki címét – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 10:43

Megnyerte az el Clásicót, és 29. alkalommal lett spanyol bajnok a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 22:57
Ezek is érdekelhetik