Hertha: Dárdai csak a teljesen egészséges Khedirára számít

2021.03.22. 11:58
null
Dárdai Pál (háttal) csak a teljesen egészséges Sami Khedirára (jobbra) számít (Fotó: AFP)
Sami Khedira, a Hertha világbajnok labdarúgója továbbra sem teljesen egészséges, ezért nem számít rá Dárdai Pál, az együttes vezetőedzője – írja az MTI.

 

A magyar szakember hétfőn közölte: csak akkor veszi majd figyelembe Khedirát a meccskeret összeállításánál, amikor a középpályás százszázalékos állapotban lesz, és óva intette őt az ezzel kapcsolatos túl nagy ambícióktól.

„Nekem ő jelenleg egy sérült játékos. Mindannyian boldogok leszünk majd, amikor visszatérhet, de ehhez előbb a csapattal kell edzenie. Tegnap vagy tegnapelőtt már kint volt ugyan a pályán, de ez még eltarthat egy ideig” – nyilatkozta a szakember. Hozzátette: izomsérüléssel bajlódó játékosok esetében nagy a kockázata az elsietett, túl korai visszatérésnek.

Khedirát február elején szerződtette a berlini együttes a Juventustól, amelyben az őszi szezon során egyszer sem számítottak a játékára. A Herthában előbb kétszer csereként, majd kétszer kezdőként játszhatott a bajnokságban, de utóbbi meccseken sem lehetett végig a pályán. Az elmúlt három fordulóban – amelyben a Hertha kétszer nyert – már vádlisérülés miatt hiányzott.

Khedira az együttes vasárnapi bajnoki összecsapása előtt azt nyilatkozta: április 4-én, 34. születésnapján az Union Berlin elleni városi derbin már játékra alkalmas állapotban lehet.

A Hertha a 26. fordulót követően 24 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában, egy ponttal az osztályozós helyén lévő Köln, és kettővel a már kieső pozícióban lévő Bielefeld előtt.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München26194378–35+4361
2. RB Leipzig26176348–21+2757
3. Wolfsburg26149345–22+2351
4. Eintracht Frankfurt261211353–36+1747
5. Borussia Dortmund26134954–37+1743
6. Bayer Leverkusen26117843–31+1240
7. Union Berlin26911640–32+838
8. Freiburg26107939–39037
9. VfB Stuttgart2699847–41+636
10. Mönchengladbach2699844–40+436
11. Hoffenheim26861240–45–530
12. Werder Bremen26791031–38–730
13. Augsburg26851327–40–1329
14. Hertha26661431–45–1424
15. Mainz26661426–45–1924
16. 1. FC Köln26581325–46–2123
17. Arminia Bielefeld26641620–45–2522
18. Schalke26171816–69–5310
Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
9 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
12 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40
Ezek is érdekelhetik