Hertha: Dárdait felhúzták a meccs előtt, ő meg tűzbe hozta a csapatát

Vágólapra másolva!
2021.03.22. 00:31
null
Dárdai Pál és játékosai a remek győzelem utáni percekben (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a bennmaradásért harcoló Hertha BSC korai gólokkal simán, 3–0-ra legyőzte a Leverkusent a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) vasárnapi játéknapján. Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője nemcsak a mérkőzés utáni, hanem az azt megelőző nyilatkozatával is feltűnést keltett.

 

„Fontos, hogy a győzelem élményével mehetünk a válogatott meccsek miatti szünetre – idézte a Kicker Dárdai Pált, aki a háromgólos siker ellenére nem látott mindent tökéletesnek. – Ha rendszeresen le akarunk győzni olyan kaliberű csapatokat, mint a Leverkusen, akkor azért javulnunk kell, különösen védekezésben. Az első félidőben voltak hibáink, ha a Bayer kihasználja őket, akár már a szünetre 3–3-ra alakulhatott volna az eredmény."

Dárdainak nem tetszett, hogy 1–0-nál csapata magára húzta az ellenfelet.

„Nagyon mélyen védekeztünk, ezen változtatnunk kellett, és ehhez ki kellett eresztenem a hangomat. Ha tele lett volna a stadion, problémás lett volna elérnem a célomat, de most jól jött az üresség, mert arra volt szükség, hogy folyamatosan tűzben tartsam a csapatomat.”

A magyar tréner nem volt maradéktalanul elégedett a támadók védőmunkájával sem, a helyezkedési slendriánságok miatt túl sok beadás érkezett a kapu elé. Dárdai nem nevezett meg senkit, akitől többet vár, arról viszont készséggel beszélt, hogyan próbált építkezni a Dortmund elleni, egy héttel korábbi vereségből:

„Olyan részleteket mutattam nekik abból a meccsből, amelyeken tetszett, amit csináltak. Aztán az edzéseken olyan zavaros helyzeteket is modelleztünk, amelyekből a támadóink sok gólt szerezhettek, ezzel akartuk tudatosítani bennük, hogy ennek éles helyzetben is sikerülnie kell. Manipuláltam őket, de megérte. Amúgy hasonló felfogásban játszottunk, mint a Dortmund ellen, de most frissebbek voltunk, és a frissesség kulcsfontosságú a támadójáték hatékonysága szempontjából.”

Ami pedig a mérkőzés előtti televíziós felvezetést illeti... A Sky riportere, Marc Behrenbeck a fiáról, az ezúttal is a kezdőcsapatba jelölt Dárdai Mártonról kérdezte a berlini edzőt, aki – a Bild megfogalmazása szerint – „hirtelen robbant”:

„Nem értem önt. Miért ez a téma? Százszor mondtam már, hogy ez hülyeség. Akkor kellene vele foglalkozni, amikor a játékával felhívja magára a figyelmet – idézi a Bild Dárdai Pált. – Ő nem az edző fia, hanem Dárdai Márton. Százszor könyörögtem, hogy hagyjuk ezt a kérdést. Szépen kértem. A játéka miatt méltassák, ne az edző fiaként emlegessék.”

Aztán Dárdai megemelt hangon folytatta: „Egy fiatal játékosról beszélünk. Minden fiatal labdarúgó követhet el hibákat. Százszor kértem, kedvesen és finoman, hogy hagyják, erre megint ezzel a témával jön. Semmi jó sem származik abból, ha minduntalan rásütik, hogy az edző fia.”

Dárdai felvetette, hogy beszéljenek másról, mert ez az „edzőfiázás” értelmetlenség, de végül ő is a témánál maradt, kifakadva, hogy a német nyelv sajátosságai folytán „az edző fia” kifejezésre tulajdonképpen csak nekik van saját szavuk (Trainersohn).

„Mit szeretne belőlem kiprovokálni? Mondja, miért tette fel ezt a kérdést?” – folytatta Dárdai monológjának felidézését a Bild, mire a riporter – aki a beszélgetés során dicsérte a Dárdai fiú játékát, statisztikái alapján szerinte is a kezdő tizenegyben a helye, és többször hangsúlyozta, nem szándéka negatív színben feltüntetni az apa-fia viszonyt – úgy válaszolt, hogy előzőleg a stúdióban elemezték Márton játékát, és őt érdekelné, mit fűz hozzá az edzője.

„Szerintem most már ideje ezt abbahagyni. Az egyikünk az edző, a másikunk egy játékos. Az öltözőben nem téma (a családi kötelék)” – summázta véleményét a tréner.

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
HERTHA–LEVERKUSEN 3–0 (3–0)
Berlin,Olimpiai Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Brych
HERTHA:Jarstein – Klünter, Stark, Dárdai M. (Torunarigha, 82.) – Zeefuik, Tousart, Guendouzi, Mittelstädt (Netz, 82.) – Cunha (Piatek, 82.) – Lukebakio (Radonjics, 73.), J. Córdoba (Ascacíbar, 63.).Vezetőedző:Dárdai Pál
LEVERKUSEN:Grill – Frimpong (Bellarabi, 72.), Tah, Tapsoba, Wendell – Wirtz, Aránguiz, Demirbay (Amiri, a szünetben) – Bailey, Schick, D. Gray (Alario, a szünetben).Vezetőedző:Peter Bosz
Gólszerző:Zeefuik (4.), Cunha (26.), J. Córdoba (33.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 19 4 3 78–35 +43 61
2. RB Leipzig 26 17 6 3 48–21 +27 57
3. Wolfsburg 26 14 9 3 45–22 +23 51
4. Eintracht Frankfurt 26 12 11 3 53–36 +17 47
5. Borussia Dortmund 26 13 4 9 54–37 +17 43
6. Bayer Leverkusen 26 11 7 8 43–31 +12 40
7. Union Berlin 26 9 11 6 40–32 +8 38
8. Freiburg 26 10 7 9 39–39 0 37
9. VfB Stuttgart 26 9 9 8 47–41 +6 36
10. Mönchengladbach 26 9 9 8 44–40 +4 36
11. Hoffenheim 26 8 6 12 40–45 –5 30
12. Werder Bremen 26 7 9 10 31–38 –7 30
13. Augsburg 26 8 5 13 27–40 –13 29
14. Hertha 26 6 6 14 31–45 –14 24
15. Mainz 26 6 6 14 26–45 –19 24
16. 1. FC Köln 26 5 8 13 25–46 –21 23
17. Arminia Bielefeld 26 6 4 16 20–45 –25 22
18. Schalke 26 1 7 18 16–69 –53 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik