Bundesliga: 217 millió euróval kisebb forgalom a pandémia miatt

B. A.B. A.
2021.03.09. 11:56
null
217 millió euróval kisebb forgalom a Bundesligában (Fotó: AFP)
Címkék
A német labdarúgó Bundesliga 217 millió euróval kisebb forgalmat regisztrált a koronavírus-járvánnyal sújtott előző idényben – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A Német Labdarúgó Liga (DFL) a kedden nyilvánosságra hozott gazdasági jelentésében közölte, hogy a 18 élvonalbeli klub összbevétele 3.8 milliárd euróra esett, ennek oka elsősorban az, hogy az idény utolsó harmadában a pandémia miatt jelentősen kevesebb volt az egyesületek bevétele – írja az MTI.

A DFL hozzátette, ezt megelőzően sorozatban 15 esztendőn keresztül folyamatosan nőtt a forgalom, ez a széria most elsősorban a zárt kapus mérkőzések miatt elmaradó jegyértékesítésből származó összegek hiánya miatt szakadt meg.

A belépők eladásából származó bevétel 363.5 millió euróval csökkent, ami egyharmadnyi visszaesést jelent. A mostani idénnyel kapcsolatban a DFL még nagyobb bevételkieséssel számol, különösen úgy, hogy az átigazolási piacon is jelentős elmaradások tapasztalhatók – tette hozzá az MTI.

Christian Seifert, a DFL vezérigazgatója azt mondta, a pandémia az élet összes területét érintette, ez alól a német futball sem kivétel. Hozzátette, a Bundesliga-klubok az elmúlt 20 évben felépített gazdasági alapokra támaszkodhatnak, de elővigyázatos és proaktív pénzügyi magatartásra van szükségük a továbbiakban is.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16