Bundesliga: Gulácsi szerint szép volt a gólpassza, ám Wernert is dicsérte

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 08:35
null
Gulácsi Péter egyből észrevette TImo Wernert, amint megfogta a labdát (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter lett az első kapus a 2019–2020-as Bundesliga-idényben, aki gólpasszt adott, mivel az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója a hétfő esti, 1. FC Köln ellen 4–2-re megnyert bajnoki mérkőzésen előkészítette Timo Werner gólját.

A kölni összecsapás 50. percében Gulácsi magabiztosan lehúzott egy hazai szabadrúgást, majd azon nyomban indította Wernert, aki 1–3-ra módosította az állást.

A Bild szerint 9.78 másodperc telt el Gulácsi indítása és Werner gólja között.

„Amint megvolt a labda, láttam, hogy Timo [Werner] megindul, s óriási terület van előtte. Valóban szép passzt adtam, ám a ziccert be kell lőni, s Timónak sikerült” – nyilatkozta a DAZN-nek Gulácsi Péter.

Ha minden igaz, legutóbb 2019. február 23-án adott kapus gólpasszt a német első osztályban. Akkor a freiburgi Alexander Schwolow volt remek előkészítő.

Gulácsi Péter gólpassza:

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató lipcsieiek öt fordulóval a bajnokság vége előtt a 3. helyen állnak, két pontra a második Borussia Dortmundtól. Mögöttük egyaránt két ponttal van lemaradva a Borussia Mönchengladbach és a Bayer Leverkusen.

„Vegyes érzéseim vannak a meccsel kapcsolatban – mondta Gulácsi Péter az RB Leipzig hivatalos honlapjának. – Idegenben négy gólt szereztünk, ami természetesen jó, ám kaptunk kettőt, ami egyértelműen túl sok. Nem lehetünk teljesen elégedettek. Mivel legutóbb a Hertha ellen csak egy pontot szereztünk, fontos volt, hogy most győzelmet arassunk.”

Az RB Leipzig legközelebb szombaton a Paderbornt látja vendégül, majd megmérkőzik a Hoffenheimmel, a Fortuna Düsseldorffal, a Borussia Dortmunddal és az Augsburggal.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
1. FC Köln–RB Leipzig 2–4 (J. Córdoba 7., Modeste 55., ill. Schick 20., Nkunku 38., Werner 50., Dani Olmo 57.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München29214486–28+5867
2. Borussia Dortmund29186580–35+4560
3. RB Leipzig291610374–31+4358
4. Mönchengladbach29175757–35+2256
5. Bayer Leverkusen29175754–36+1856
6. Wolfsburg29119941–36 +542
7. Hoffenheim291261140–48 –842
8. Freiburg291081138–41 –338
9. Hertha291081143–50 –738
10. Schalke299101034–46–1237
11. 1. FC Köln291041546–56–1034
12. Eintracht Frankfurt28951446–53 –732
13. Augsburg29871440–56–1631
14. Union Berlin29941634–52–1831
15. Mainz29841737–62–2528
16. Fortuna Düsseldorf29691431–58–2727
17. Werder Bremen28671530–59–2925
18. Paderborn29471832–61–2919
Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik