Bayern: Niko Kovac ezt a két játékost akarta, hiába…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.10. 13:41
null
Legutóbb hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget Kovac csapata (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München vezetőedzője, Niko Kovac a német Bild értesülése szerint szívesen látta volna a csapatában Kevin Vogtot, valamint Ante Rebicet, de a vezetőség nemet mondott a kéréseire.


Vogt jelenleg a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim csapatkapitánya. A 27 éves játékos 2009-ben mutatkozott be a Bundesligában, eddig 180 mérkőzésen lépett pályára. A 25 éves horvát világbajnoki ezüstérmes támadó, Ante Rebic a Frankfurtot erősíti, s miután visszatért sérüléséből, a legutóbbi három bajnokiján három gólt szerzett.

A lap szerint a nyáron Kovac tárgyalásokat kezdeményezett a két játékossal, de a müncheni együttes vezetősége elutasította a kérését. A Bayern nyári átigazolási politikáját sokan bírálták, mert a klub alig igazolt, viszont eladta Arturo Vidalt, Sebastian Rudyt és Juan Bernatot is. Utóbbi távozását most nagyon sajnálhatják, mivel David Alaba és Rafinha sérülése miatt két szélső hátvédjét is mellőzni kényszerül Kovac.

A Bayern München a legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, és a német bajnokság tabelláján visszaesett a 6. helyre. Kovac menesztéséről nemrégiben a klubelnök, Uli Hoeness hessegette el a pletykákat, aki azt mondta: az utolsó csepp véréig védi a szakembert.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Olise marad a Bayern Münchenben

Német labdarúgás
2026.07.18. 12:39

Olise a Real Madridban akar játszani

Foci vb 2026
2026.07.16. 13:36

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Sorozatban harmadszor az Atlético Madrid adja a legtöbb játékost a vb-döntőre

Foci vb 2026
2026.07.16. 10:41

Münchenben ezentúl a „Vének Tanácsa” dönt minden átigazolásról

Minden más foci
2026.07.15. 20:15

Megszakad a Bayern München nagy sorozata?

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:31

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18