Eb 2024: Németország pályázik elsőként a rendezésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.20. 13:55
null
Németország 1988 után ismét Eb-t rendezhet (Fotó: bundesliga.com)
A Német Labdarúgó-szövetség pénteken bejelentette Frankfurtban, hogy pályázik a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.

A szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy Németország a 2006-os világbajnokság után ismét nagy tornát rendezne.

További országok még nem jelezték hasonló szándékukat, habár a hírek szerint Törökország, illetve a Dánia, Finnország, Svédország hármas közösen szívesen otthont adna az eseménynek.

„A 2024-es Európa-bajnokság fontos projektje a német futballnak. Első osztályú pályázatot nyújtunk majd be. Németországban megvan az az infrastruktúra és tudás, hogy gazdaságos, egyben ökologikus tornát rendezzünk. Minden erőnket beleadjuk, hogy 1988 után ismét Európa-bajnokságnak adhassunk otthont” – mondta Reinhard Grindel, a szövetség elnöke.

Németország másodszor lenne Európa-bajnokság házigazdája. 1988-ban rendezték ott a tornát, akkor Hollandia 2–0-ra győzött a döntőben a Szovjetunió ellen. A 2020-as „európai közös rendezésű kontinenstornán” Münchenben három csoportmeccsre és egy negyeddöntőre kerül majd sor.

A jelenlegi terv szerint a 2024-es Eb-t tíz stadionban rendeznék meg a németek. Azon létesítményeknek, amelyek pályázni szeretnének az országból, 30 ezer ülőhellyel kell rendelkezniük. A DFB szeptember 15-én dönti el, hogy melyik tíz aréna szerepel az ország kandidálásában.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2018 szeptemberében dönt arról, hogy hol lesz a torna.

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54
Ezek is érdekelhetik