Hertha: véget ért a szezon Dárdai középpályása számára

Vágólapra másolva!
2015.05.12. 19:46
Véget ért a szezon Änis Ben-Hatira, a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC labdarúgója számára.

A kieséstől fenyegetett berliniek magyar vezetőedzője kedden közölte, hogy lábujjsérülés miatt ebben az idényben már nem számíthat a német születésű tunéziai válogatott középpályásra.

„Nem akarunk kockáztatni, inkább kezelje ki a sérülést" – jelentette ki Dárdai, aki szombaton az Eintracht Frankfurt ellen már várhatóan számíthat alapemberei közül Valentin Stockerre és Sebastian Langkampra. A csípősérüléssel küszködő John Anthony Brooks szereplése egyelőre kérdéses.

A magyar szövetségi kapitány saját bevallása szerint derűlátóan várja az utolsó előtti fordulót: „Jó előérzetem van, sokkal jobb, mint a múlt héten."

A berlini együttes szombaton 2–0-ra kikapott Dortmundban, ezzel sorozatban harmadszor maradt alul, és öt mérkőzés óta nyeretlen. A fővárosiak a 13. helyen állnak a tabellán 34 ponttal, hárompontnyira a kiesőzónától, míg a tizedik Frankfurt már biztosan bennmarad az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
Tegnap, 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik