Alázat, tisztelet – ezek nélkül nem lehet a csúcsra jutni; Zachariassen kipróbálhatta magát középcsatárként

S. T. J.S. T. J.
2024.08.09. 23:13

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

„Az úszás, a saját munkájuk iránt mérhetetlen alázattal, irántam mérhetetlen tisztelettel vannak. Olyan emberek, akik minden pillanatban mindent megtesznek azért, hogy a sportban elérjenek valamit. Sokan beszélnek erről, meg arról, milyen életet élnek azért, hogy eredményesek legyenek, de az alázatot ezzel párhuzamosan nem mindig látjuk, pedig szerintem ez kell ahhoz, hogy sportolóként felérj a csúcsra. Adomány, hogy ez a két fiú ilyen alázatos. Igazi példaképpé válhatnak” – mondta Szokolai László, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid edzője a tanítványairól

Jól mutatkozott be a Puskás Akadémia a Konferencialigában: Mikael Soisalo hajrában szerzett góljával győzött az Ararat-Armenia vendégeként. A sikerhez elengedhetetlenül szükség volt arra, hogy Pécsi Ármin jó teljesítményt nyújtson a kapuban. „Az Ararat játékosai lőttek mindenhonnan, a támadásaikat nem próbálták helyzetig kijátszani, amint volt egy kis helyük, azonnal vállalkoztak” – mondta lapunknak a 19 éves kapus. A Puskás Akadémia 2022. július 28-án ugyancsak a Konferencialigában játszott a Vitória Guimaraes ellen. Pécsi Ármin már akkor is ott volt a Pancho Arénában, tartalékként ülte végig a meccset.

A Midtjylland ellen a héten 2–0-ra elveszített BL-selejtező után máris itt a Fradi újabb kihívása, a magyar bajnoknak szombaton a Diósgyőr otthonában kell helytállnia. A dániai meccsen fájós bokával pályára lépő Alekszandar Pesics lecserélése után az eredetileg támadó középpályás Kristoffer Zachariassent vezényelte előre a szakmai stáb. „Pályafutásom során nem sokszor játszottam középcsatárként, de amikor szólt a stáb, előrehúzódtam, és próbáltam a lehető legjobban teljesíteni” – mondta lapunknak a norvég légiós, aki úgy véli, a DVTK elleni bajnokin sok múlik a hatékonyságon.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
14 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55