Wales: bűnösnek találták az Emiliano Sala utazását szervező üzletembert

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 15:32
null
A 67 éves üzletember ügyében november 12-én hirdetnek ítéletet (Fotó: AFP)
Bűnösnek találta az illetékes cardiffi bíróság David Hendersont, aki Emiliano Sala argentin labdarúgó végzetes utazását szervezte.

 

A 67 éves üzletembert csütörtökön a repülőgép biztonságának veszélyeztetéséért marasztalták el. Az esküdtszék hét és fél óra alatt hozta meg a döntést, miután az ügyész „hanyagnak és gondatlannak" minősítette azt, ahogy Henderson a repülőt üzemeltette. Azzal vádolta őt, hogy az üzletet az utasok biztonsága elé helyezte képesítés nélküli pilóták alkalmazásával.

Henderson beismerte, hogy bűncselekményt követett el, a bíróság november 12-én fog ítéletet hirdetni, ami akár öt plusz két évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

A 28 éves játékost 2019 januárjában klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg a Cardiff City a Nantes-tól, a futballista ezért január 21-én Franciaországból Walesbe utazott egy egymotoros repülőgépen. Útközben azonban a pilóta a La Manche csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak két hét múlva, február 3-án találták meg a roncsait, benne Sala holttestével.

A pilóta David Ibbotson nem rendelkezett a szükséges jogosítvánnyal, illetve nem repülhetett volna éjszaka.

Sala tragédiájáról szóló cikkeinket ide kattintva olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik