Vb-selejtező: vendégként Katar is az egyik európai csoportban

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 21:26
Vendégcsapatként bekerül a 2022-es labdarúgó-világbajnokság egyik európai selejtezőcsoportjába Katar válogatottja, amely házigazdaként automatikusan résztvevője a tornának.

A hazai mérkőzéseit is Európában játszhatja majd Katar (Fotó: AFP)
A hazai mérkőzéseit is Európában játszhatja majd Katar (Fotó: AFP)
A hazai mérkőzéseit is Európában játszhatja majd Katar (Fotó: AFP)

 

A Reuters brit hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva kedden számolt be arról, hogy a katariak a felkészülésük részeként az egyik ötcsapatos európai csoportba kerülnek, és az egyes játéknapokon felkészülési meccset vívnak az éppen aktuálisan „szabadnapos” együttessel.

A katari válogatott mérkőzéseit Európában játsszák, az eredmények pedig nem számítanak bele a selejtezősorozatba.

Az európai szövetség (UEFA) kedd este közleményben jelezte, hogy Katar az Európa-bajnoki címvédő portugálokat, valamint a szerbeket, az íreket, a luxemburgiakat és az azerieket felvonultató A-csoportba kap besorolást.

Katar – amely tavaly megnyerte az Ázsia-kupát, és most az 59. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján – jövőre a június 11. és július 10. között sorra kerülő dél-amerikai Copa Américán, valamint a július 10. és augusztus 1. közötti időszakra tervezett észak-amerikai Arany-kupán is elindul vendégként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik