Nike Premier-kupa: Vasas - javításra felkészülni!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.02. 22:01
A Nike Premier-kupa európai döntőjében újra csak alulmaradt a Vasas Kubala Akadémia – jóllehet játéktudásban egyáltalán nem. Azt pedig meglehetősen ritkán tapasztalni, hogy az ellenfél szimpatizánsainak dörgő tapsa kíséri a levonuló vesztest.

Szomorú vereség, örömteli futball.

A Vasas Kubala Akadémia második bécsi mérkőzésén is vesztesen hagyta el a gyepet – ám úgy azért mégiscsak más érzés lehet, ha az ember a rivális drukkereinek vastapsától kísérve bandukolhat le a pályáról. Márpedig a szlovén Krsko ellen így esett, még ha az elismerő gesztus kevésbé hatotta is meg az angyalföldi fiúkat. A piros-kékek kisírt szemekkel araszoltak vissza buszukhoz, fájdalmuk teljességgel érthető.

Egyfelől valóban lefocizták vetélytársukat, ám az ellenlábas egy tizenegyesgóllal jobbnak bizonyult, másfelől a második pénteki kudarc annyit tett, immár csak nagyon halvány matematikai esély kínálkozik arra, hogy a Vasas tizenöt évesei kivívják a manchesteri világdöntőben való szereplés jogát.

Mint azt már megírtuk, a Nike Premier-kupa Ausztriában zajló európai döntőjében tizenkilenc másik együttes társaságában verseng az angliai szereplésért a Vasas, amelyik az első mérkőzésén ugyancsak kikapott a horvát NK Osijektől. (Szombat délelőtt az izraeli Maccabi Tel-Avivval és a finn Espoóval mérkőznek Komódi László fiai, délután és vasárnap a helyosztókat játsszák.)

A szlovénok elleni vereség azért is különösen bántó, mert a piros-kékek látványosan jobban futballoztak a Krskónál, ugyanakkor nem árt sokadszor is hangsúlyozni: agresszivitásban, erőszakosságban ezúttal is alulmaradtak a mieink. Márpedig ezek a tulajdonságok legalább annyira lényegesek, mint a kombinatív, tetszetős játék, magyarán a futballtudás.

És alighanem a pályák szélén ezúttal is szép számban felbukkanó európai játékosügynököknél is legalább annyit nyomott a latban a feltétlen akarat, mint a tehetség – még ha extraklasszisokban nem is szűkölködik a Premier-kupa 1993 óta íródó története.

A tornán ugyanis olyan sztárok szerepeltek korábban, mint Andrés Iniesta, Fernando Torres, Carlos Tévez, Mario Götze vagy David Alaba.

Ha csak egy megközelítően ügyes labdarúgónk lesz a közeljövőben, nyugodtan legyinthetünk: mit számít az a két vereség?!

A pénteki, első játéknap eredményei:

A-csoport
Feyenoord (holland)–Austria Wien (osztrák) 1–1
OFK Beograd (szerb)–FC Zürich (svájci) 0–0
Austria Wien–Boluspor (török) 2–0
OFK Beograd–Feyenoord 3–0
FC Zürich–Feyenoord 0–0
Boluspor–OFK Beograd 3–1

B-csoprt
NK Osijek (horvát)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
NK Krsko (szlovén)–Espoo (finn)1–0
NK Osijek–Vasas 2–0
NK Krsko–Maccabi Tel-Aviv 3–1
Espoo–Maccabi Tel-Aviv 3–0
NK Krsko–Vasas 1–0

C-csoport
KRC Genk (belga)–Sturm Graz (osztrák) 1–0
Atromitosz (görög)–Bröndby (dán) 0–0
Sturm Graz–Sparta Praha (cseh) 3–1
KRC Genk–Atromitosz 1–0
Bröndby–KRC Genk 1–0
Sparta Praha–Atromitosz 5–0

D-csoport
Hrvatski Dragovoljac (horvát)–Stabaek (norvég) 1–0
Progres Krakow (lengyel)–Dinamo Moszkva (orosz) 0–0
Malmö FF (svéd)–Hrvatski Dragovoljac 5–2
Stabaek–Progres Krakkó 2–2
Dinamo Moszkva–Stabaek 1–0
Malmö FF–Progres Krakow 4–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik