Gyász: elhunyt a horvát edzőlegenda, Miroslav Blazevic

2023.02.08. 08:34
null
Miroslav Blazevic (1935–2023) (Fotó: Getty Images)<br />
Nyolcvannyolcadik életévének betöltése előtt két nappal elhunyt a Horvátországban a múlt évszázad trénerének is megválasztott, egyébként csak az „edzők edzőjének” hívott legenda, Miroslav „Ciro” Blazevic, aki többek között több évtizednyi szakvezetői pályafutása során Horvátországot világbajnoki bronzéremig vezette az 1998-as franciaországi tornán.

A horvátok legendává vált edzője hosszú ideje vívta már harcát a prosztatarákkal, ugyanakkor decemberben még megérhette, hogy a horvátok Katarban ismét a vb harmadik helyééig meneteltek azt követően, hogy – szintén Zlatko Dalic szövetségi kapitány irányításával – 2018-ban, Oroszországból a világbajnokság második helyezettjeként térhettek haza.

Blazevic gazdag és eredményes edzői pályáját gazdagította például a zágrábi Dinamóval 1982-ben – 25 évvel a legutóbbi után – megszerzett jugoszláv bajnoki cím, s a jelenlegi szövetségi kapitány, Dalic többször is hangsúlyozta, futballszakmai mentorának tekinti a '98-ben vb-bronzérmes szakembert.

Miroslav „Ciro” Blazevic Horvátország mellett eredményes volt edzőként Svájcban, munkaadó klubjai voltak Franciaországban, Görögországban, Szlovéniában, Kínában, valamint szövetségi kapitányként hazája válogatottja mellett Svájcban, Iránban és Bosznia-Hercegovinában dolgozott.

Klubcsapataival többször találkozott magyar együttesekkel, mi több, húsz évvel ezelőtt, immár a muraszombati NK Mura vezetőedzőjeként a Nemzeti Sportnak is adott interjút.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
21 órája

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
2026.11.06. 18:31

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2026.11.06. 14:21

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 12:08

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
2026.11.05. 16:38

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21