Brazília: a riói polgármester miatt maradhat zárt kapus az állami bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.01. 11:44
Brazíliában jelenleg is tombol a koronavírus-járvány, és az országban egyedül Rióban zajlik a pontvadászat. A meccseket most zárt kapuk mögött rendezik, de az illetékesek azt szeretnék, ha július 10-től – korlátozott számban ugyan, de – lehetnének szurkolók a lelátókon.

A város vezetője, Marcelo Crivella azonban most úgy nyilatkozott: törölni fogja a tervezetet, ha nem kap garanciákat arra, hogy a stadionban mindenki biztonságban lesz, és nem lesz kitéve a fertőzésveszélynek.

A tervek szerint a stadionokban az ülőhelyek egyharmadát lehetne feltölteni, és mindenki számára kötelező lenne a maszk viselése.

„Nem tudom garantálni, hogy lesznek nézők a mérkőzéseken. Egyelőre vizsgáljuk a helyzetet. A rendőrség segítségét is kértük, hogy kiderüljön, lehet-e biztosítani, hogy mindenkin legyen maszk és a tömegközlekedési eszközökön ne legyen zsúfoltság” – mondta a főpolgármester. "

Brazíliában már közel 60 ezer halottja van a járványnak, ami világviszonylatban az Egyesült Államok után a legtöbb. Az elhunytak közül több mint tízezren Rio államban éltek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik