nemzetisport.hu 2016.12.10 08:38 Frissítve: 2016.12.10 08:47

Aranylabda: tudta? „Igazából” Sneijder és Ribéry is aranylabdás, csak…

Hétfőn 2009 óta először ismét a France Football ítéli oda az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát, hiszen hatévnyi együttműködés után a lap és a FIFA szakított egymással. A furcsa „házasság” során csak Lionel Messi és Cristiano Ronaldo tudott nyerni – igaz, ha a hagyományokhoz hűen kizárólag az újságírók szavazatait vették volna számításba, akkor ma Wesley Sneijderre és Franck Ribéryre is aranylabdás futballistaként tekintenénk…

Ribéry 2013-ban hiába nyert meg mindent klubjával (Fotó: Action Images)

 

Mint ismert, a France Football 1956-ban adta át először az Aranylabdát (az angol Stanley Matthewsnak). Eleinte csak európai játékosokra szavazhattak a szakírók, ám 1995 óta bármely, földrészünkön szereplő labdarúgóra lehetett voksolni – abban az évben a libériai George Weah érdemelte ki a trófeát, első nem európaiként. 2007 óta a világ bármely futballistáját lehet jelölni, s immár nem csak az öreg kontinens újságírói voksolnak.

Az Aranylabda és a FIFA Év játékosa-díj – utóbbit 1991-ben adták át először (Lothar Matthäus volt az első fecske) – 2010-ben egyesült, s egészen 2015-ig az újságírók mellett a FIFA-tagállamok szövetségi kapitányai, valamint a válogatottak csapatkapitányai is szavaztak.

A France Football és a FIFA hatéves „házassága” során Lionel Messi, az FC Barcelona argentin klasszisa négyszer, Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csillaga kétszer hódította el a serleget. Az egyesülés előtt 2008 aranylabdása C. Ronaldo volt, 2009-ben Messi végzett az első helyen – azaz lassan tíz éve senki sem tudja leszorítani a két géniuszt a trónról (2007-ben Kaká nyert).

Az Aranylabda-szavazás végeredménye mindig is vitatott jelenség volt, ritkán fordult elő, hogy a végső győztes személye nem osztotta ketté a futballrajongók táborát. A közelmúltból elég csak arra gondolni példaként, hogy 1999-ben Rivaldo helyett a Manchester Unitedet BL-, angol bajnoki és FA-kupa-győzelemre vezető David Beckhamnél esetleg jobb helyen lett volna a díj, vagy 2001-ben Raúl, netán Oliver Kahn talán többet tett le az asztalra, mint Michael Owen – persze senki sem vitatja a brazil és az angol labdarúgó érdemeit.

Ezek szubjektív kérdések, mint ahogy az is, mi alapján kell(ene) odaítélni a serleget: a megnyert trófeák száma, az egyéni teljesítmény vagy esetleg ezek ötvözete alapján? Az viszont számokkal bizonyítható, hogy ha nincs a két díj egybeolvasztása, akkor ma két aranylabdás játékossal gazdagabb lenne a futball – hívta fel rá a figyelmet az As.

Az egyesülés első évében (2010-ben) Messi vehette át az akkor már FIFA-Aranylabdának keresztelt díjat – pedig az az év nem volt igazán sikeres az argentin támadó szempontjából. A Barca abban az esztendőben kiesett a Bajnokok Ligája elődöntőjében – igaz, spanyol bajnok lett –, az argentin válogatott csúnyán elbukott a dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjében, ráadásul Messi gólt sem szerzett a tornán.

Az újságíróknál az Interrel gyakorlatilag mindent megnyerő (BL, Serie A, Olasz Kupa, Olasz Szuperkupa), a holland válogatottal vb-ezüstöt szerző Wesley Sneijder volt a legjobb (293 pont), míg a második és a harmadik helyen a spanyolokkal világbajnok Andrés Iniesta (291) és Xavi Hernández (229) végzett, Messi csupán a negyedik legtöbb voksot kapta. Ezt a FIFA honlapján elérhető dokumentum is bizonyítja.

Sneijder hivatalosan még a „dobogóra” sem fért fel 2010-ben… (Fotó: Action Images)


Három évvel később Cristiano Ronaldóé lett a FIFA-Aranylabda – azután, hogy az illetékesek a portugál sztár remek vb-pótselejtezős teljesítménye láttán (CR triplázott Svédországban) meghosszabbították a szavazást. Az újságírók abban az évben a Bayern Münchennel mindent megnyerő francia Franck Ribéryt látták a legjobbnak (524 pontot kapott, míg CR 399-et, Messi 364-et) – ám a szövetségi kapitányok és csapatkapitányok voksai után Ronaldo, Messi, Ribéry lett a hivatalos sorrend a képzeletbeli dobogón. Pedig abban az esztendőben Ronaldo egyetlen aranyérmet sem nyert a Real Madriddal… Sajnos a FIFA honlapján erről már csak összesített adat van, de az As és az Open Data Soft megbízható forrásnak tűnik.

Ezen esetek miatt (is) sokan úgy tartják, az Aranylabda mára inkább népszerűségi verseny lett CR és Messi főszereplésével, mintsem objektív elismerési forma. A France Football és a FIFA szétválásával meglehet, változik a helyzet, ám nehéz elképzelni, hogy hétfőn ne Cristiano Ronaldo nevét jelentsék be a díjátadón, hiszen hazájával Európa-bajnokságot, klubjával Bajnokok Ligáját nyert 2016-ban, ráadásul a Mundo Deportivo úgy értesült, biztosan a 31 éves portugál kapja az idén a díjat.

A történethez tartozik, hogy a FIFA-Aranylabda többi négy kiírásában az újságíróknál is az nyert, aki végül ténylegesen hazavihette a trófeát.

A nagy kérdés pedig továbbra is az, ki lesz az a futballista, aki képes letaszítani a trónról a CR, Messi párost. Vagy addig kell várnunk, amíg mindketten szögre akasztják a stoplist?

A France Football december 12-én este jelenti be, ki kapta a legtöbb voksot az Aranylabda-szavazáson. A műsor 17.30 órakor kezdődik, s várhatóan 20 óra körül derül fény a győztes kilétére.

2021.01.15 10:56:03

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

„Felvette a vállára a keresztet, hogy a legjobb legyen/ a legnagyobb idegen hatalommal szemben.”

2021.01.12 14:40:53

Minden más foci MATYKÓ KÁROLY

A két csoportgyőztes által vívott döntőben a házigazdák Brazíliát győzték le.

2021.01.12 12:34:25

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Két piros lap is villant a rangadón, a szentgyörgyiek ikszeltek a Craiovával.

2021.01.08 10:58:00

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Castro, Chávez, Morales – ilyen volt az  „isteni” Diego kapcsolata a tekintélyelvű államvezetőkkel.