Liverpool: nem Barcelona vagy Madrid – Firmino is Szaúd-Arábiába szerződik

CS. M.CS. M.
2023.06.30. 10:53
null
Firmino is a szaúdiaknál folytatja, legalábbis minden jel erre mutat (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Liverpooltól távozó brazil támadó, Roberto Firmino a szaúdi Al-Ahlinál folytatja pályafutását. 
Sajtóhírek szerint a Liverpooltól már korábban elköszönő brazil válogatott Roberto Firmino is – mint korábban ezen a nyáron már Karim Benzema, N'Golo Kanté, Ruben Neves, Kalidou Koulibaly vagy éppen Édouard Mendy – Szaúd-Arábia felé veszi az irányt, s az Al-Ahli játékosa lesz. A kontraktusa 2026-ig szól majd, a fizetése egyelőre nem ismert.

A 31 éves csatár nyolc idényt töltött a Liverpoolnál, amelynél többek közt a Premier League-et és a Bajnokok Ligáját is megnyerte egyszer. Miután bejelentette a távozását, felvetődött vele kapcsolatban, hogy a Real Madridban vagy a Barcelonánál folytatja a karrierjét, ám minden bizonnyal anyagilag meggyőzőbb volt a szaúdiak ajánlata. Az Al-Ahlinál a Chelsea korábbi kapusa, a szintén BL-győztes Mendy is a csapattársa lehet.

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
2026.06.09. 15:47

Vb 2026: egy újonc került be a szaúdiak szűkített keretébe

Foci vb 2026
2026.06.01. 09:20

Vb-2026: mexikói, ecuadori és dél-koreai győzelem felkészülési mérkőzésen

Foci vb 2026
2026.05.31. 10:01

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25
Ezek is érdekelhetik