Real: Bale visszamenne Madridba, majd egy év után befejezné – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.05.21. 13:38
null
Gareth Bale másodszor is búcsút inthet a Spursnek (Fotó: Getty Images)
A spanyol As szerint a Tottenham labdarúgócsapatában szereplő Gareth Bale visszamenne a Real Madridba, majd 2022-ben végleg befejezné profi pályafutását.

 

A spanyol As arról cikkezett, hogy Gareth Bale arra használta a Tottenhamet, hogy megfelelően fel tudjon készülni a nyári Európa-bajnokságra. Erre a Real Madridnál nem lett volna lehetősége, hiszen Zinédine Zidane egyértelműen kijelentette, nem számol a walesi szélsővel.

A spanyol lap szerint Bale a következő idényre mégis szeretne visszatérni a Santiago Bernabéuba. A fővárosban kitöltené a szerződésében szereplő utolsó évét, majd visszavonulna.

2022-ben Bale csupán 33 esztendős lesz, s noha nagyon fiatalon fejezné be, ha visszaemlékszünk, már korábban is voltak problémái a motivációval és a sérülésekkel – Madridban jobban szeretett golfozni, mint futballozni.

Bár a spanyolok nagyon kritikusak a szélsővel, a Spursben megmutatta, hogy még mindig képes jó játékra – 31 mérkőzésen 14 gólt szerzett.

 


 

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
14 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
17 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18
Ezek is érdekelhetik