PSG: a középpályás menni akar, az Arsenalban köt ki a télen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.25. 15:46
null
Rabiot biztosan nem akar hosszabbítani, ezért még a télen értékesíteniük kell a párizsiaknak (Fotó: Reuters)
Egybehangzó francia és angol sajtóhírek szerint a téli átigazolási időszakban mindenképpen el akarja hagyni a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatát Adrien Rabiot.

A még mindig csak 19 esztendős középpályás megelégelte, hogy a kezdőben nem jut szóhoz Párizsban, így a La Parisien információi szerint most kijelentette, januárban mindenképpen elhagyja a klubot.

A korábban a Chelsea, a Juventus, a Roma, illetve a Tottenham által is figyelt francia legkomolyabb kérője az Arsenal. Az angolok szerint Arsene Wenger már régóta követi Rabiot pályafutását, és most, hogy végre „szabad" lesz a játékos, le is csapna rá azonnal.

A francia U-válogatottakat végigjáró 189 centiméteres középpályás szerződése 2015 nyarán jár le a PSG-nél, és mivel Rabiot biztosan nem akar hosszabbítani, még a télen értékesíteniük kell a párizsiaknak, ha pénzt is akarnak kapni érte.

A 2013–2014-es szezonban két gólig és egy asszisztig jutó francia piaci értéke a transfermarkt.de szerint négy és fél millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik