Brazília: kilenc gólt lőtt a Santos a három kiállítással sújtott Ituanónak

Vágólapra másolva!
2010.03.22. 07:34
A brazil labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének (Paulista 1) 15. fordulójában vasárnap rendezték meg a Santos–Ituano találkozót, amely hazai részről gólzáport, a vendégek oldaláról pedig három kiállítást hozott.

A mérkőzés első percében még a vendégcsapat jutott előnyhöz, de a hazaiak összekapták magukat, a félidőben már 4–1-re vezettek a 26. percben emberhátrányba kerülő Ituano ellen. Eduardo második sárga lappal állt ki, még 1–1-es állásnál.

A fordulás után nagyjából tízpercenként jött az újabb hazai találat, a hajrában Schmidt, majd Rodrigues számára is azonnal villant a piros lap, így a vendégek nyolc emberrel fejezték be a mérkőzést. Hogy teljes legyen a kép, a lefújás előtti pillanatokban Wesley is megkapta második sárga kártyáját, így a házigazdák is megfogyatkoztak.

A Roberto Carlost is a soraiban tudó Corinthians kétgólos vereséget szenvedett a Gremio Prudente vendégeként, a házigazdák mindkét találatát Róbson szerezte.

BRAZÍLIA, PAULISTA 1
15. FORDULÓ
Sao Caetano–Oeste FC 2–2
Gremio Prudente–Corinthians 2–0
Sao Paulo–Mogi Mirim 3–0
Paulista FC-Botafogo–Ribeirao P. 1–0
Santos–Ituano FC 9–1
AZ ÁLLÁS 
1. Santo André 15 10 3 2 38–20 33
2. Santos 14 10 2 2 43–18 32
3. Sao Paulo 15 9 3 3 30–13 30
4. Corinthians 15 7 5 3 21–13 26
5. Portuguesa 15 7 4 4 23–15 25
6. Botafogo 15 7 4 4 20–14 25
7. Gremio Barueri 15 7 4 4 25–25 25
8. Ponte Preta 15 7 3 5 22–22 24
9. Palmeiras 15 6 4 5 27–26 22
10. Sao Caetano 15 6 3 6 26–21 21
11. Ituano 15 5 4 6 20–30 19
12. Mogi Mirim 15 5 3 7 15–25 18
13. Rio Claro 14 5 2 7 18–21 17
14. Oeste 15 3 7 5 20–24 16
15. Mirassol 15 3 6 6 17–24 15
16. Bragantino 15 3 5 7 31–35 14
17. Monte Azul 15 2 6 7 17–28 12
18. Paulista 15 3 2 10 16–28 11
19. Sertaozinho 15 2 5 8 17–30 11
20. Rio Branco 15 2 5 8 14-28 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik