Idegenben is otthon

F. Z.F. Z.
2009.03.28. 01:04
Címkék

Sorozatban ötödik, ösz szességében 26. idegenbeli győzelmét aratta a Los Angeles Lakers az NBA 142. játéknapján. A Nyugati főcsoport éllovasa a Detroit Pistonst verte meg 92–77-re a „Palotában”, így megelőzte az eddig egyformán 25 vendégsikert jegyző Cleveland Cavaliers, Orlando Magic, Boston Celtics triót. A diadalnak azért is van az átlagosnál nagyobb jelentősége az ezúttal 30 pontig jutó Kobe Bryanték számára, mert 2002 januárja óta kilenc vendégjátékukból egyet sem tudtak behúzni Detroitban.

„Remekül játszunk mostanság. Annyi év kudarcai után nagyszerű érzés végre győztesen távozni ebből a csarnokból. A Pistons rossz passzban van, s most tartalékos is volt, de azt hiszem, a rájátszásra összekapják magukat, és senki sem fog szívesen idejönni ellenfélként” – bölcselkedett széles vigyorral az arcán Bryant, mondandójával tompítva a hazaiak szenvedését. A 2004-es bajnok valóban gyatrán teljesít az egész szezonban, igaz, a mostani vereség könnyen megmagyarázható azzal, hogy Allen Iverson, Rip Hamilton és Rasheed Wallace sérülés miatt hiányzott, de az már hosszabb indoklásra szorul, hogy az együttes miért áll negatív mutatóval (34 győzelem, 37 vereség) a Keleti főcsoport nyolcadik helyén…

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
11 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
19 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
39 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
53 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája