Már a Lakers a ligaelső

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.01.06. 00:56
Címkék

Tavaly nyáron a Los Angeles La kers többek közütt azért is vesztette el az NBA-nagydöntőt a Boston Celtics ellen, mert a pályaelőny a Keleti főcsoportbeli riválisnál volt. Úgy tűnik, Kobe Bryanték tanultak hibájukból, és nagyobb erőfeszítést tesznek azért, hogy az idén ők lehessenek a legkedvezőbb pozícióban, ha megint az elsőségért játszanak (márpedig ez a céljuk). A liga 66. játéknapján váltás történt az élen, mivel a Lakers nyert a Portland ellen, míg a korábban heteken át ligaelső Boston Celtics és a Cleveland Cavaliers kikapott, így már a 27 győzelem mellett öt vereséget számláló kaliforniaiaké a bajnokság legjobb mutatója. A 2008-as döntős átlagon felüli csapatmunkájával hozta a győzelmet a Trail Blazers ellen, Bryant 26, Pau Gasol 19, a kispadról beszálló szerb Vladimir Radmanovics 16, a szlovén Sasa Vujacic 11, Lamar Odom tíz pontot tett a közösbe.

„Sok meccs van még az alapszakasz végéig, de tény, jó érzés a liga legjobbjának lenni, s még jobb lenne pozíciónkat a rájátszásig megőrizni. Erre jó esélyünk van, hiszen még messze vagyunk a csúcsformától, én magam egyelőre harmadik sebességbe sem kapcsoltam” – mondta Kobe Bryant.

Eközben a Celtics simán kikapott New Yorkban a Knickstől, így az elmúlt öt meccséből háromszor is kapituláló bajnok lecsúszott a bajnokság képzeletbeli trónjáról. Onnan, ahová a Cleveland Cavaliers is igyekszik, ám ebbéli törekvését nehezíti, hogy LeBron James gárdája a keletiek leggyengébb csapatától, a Washington Wizardstól szenvedett meglepő vereséget vezére kiemelkedő játéka (30 pont, 10 gólpassz és 6 lepattanó) ellenére.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
12 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
16 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
54 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik