Parádés évköszöntő

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.01.03. 23:31
Címkék

Szenzációsan folytatódott az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) a 2009-es esztendő első játéknapján, amelyen a liga valamennyi csapata pályára lépett. Az már nem is meglepő, ha Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers szupersztárja eléri a negyven pontot, miként most a Utah Jazz legyőzése során, az viszont már feltétlen kalaplengetést érdemel, ha például a Detroit másodévese, Rodney Stuckey 38at szór, vagy ha a brazil Anderson Varejao több pontot gyűjt a Cleveland Cavaliers meccsének végére, mint a bajnokság pontversenyének második legeredményesebb játékosa, LeBron James. Stuckey, a Pistons 22 éves hátvédje remekel, mióta Chauncey Billups a Denverhez távozott, és ezáltal több játéklehetőséghez jut. A tehetséges kosaras december 23-án negyven, január 2-án pedig 38 pontot dobott, utóbbit a Sacramento Kings elleni győzelem során, amely sorozatban immár a hatodik diadala volt a 2004-es bajnoknak. Ami Varejaót illeti, a brazil 26 ponttal vette ki részét a Chicago Bulls elleni sikerből, éppen tízzel többel, mint a tripla duplát (16 pont, 11 gólpassz, 10 lepattanó) jegyző James. A Cavaliersnek persze édes mindegy, ki a legeredményesebb, amíg ilyen jól megy a szekere, mint most, miután szezonbeli 17. hazai meccsét is megnyerte, és a ligában egyedüliként veretlen még saját parkettjén.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
30 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
42 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
58 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik