Temesvár lett a befutó

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.12.31. 15:20
Címkék

Hiába nyújtott be remek pá lyázatot a csoportelsőként az elődöntőbe jutó Albacomp, a szervezőbizottság keddi határozata értelmében a másik kandidáló, a romániai Temesvár rendezheti meg a férfi Közép-európai Liga négyes döntőjét. A fehérváriak ugyan több szponzort is szereztek a kétnapos eseményre, és nagyon szerettek volna házigazdái lenni a final fournak, mégsem sikerült elnyerniük a rendezői jogot.

„A hivatalos indoklásban csupán annyi szerepel, hogy a Temesvár jobb feltételei miatt nyerte meg a velünk folytatott versengést, de hogy ez pontosan mit jelent, nem tudjuk. Szomorúak vagyunk, mert szerettünk volna házigazdák lenni, s ezért számtalan pluszt is vállaltunk, de hiába” – fogalmazott leplezetlen csalódottsággal Halm Rolland, az Albacomp ügyvezetője. A Temesvár nem túl rég, december 30-án vívta ki a szereplés jogát a négyes döntőben, amelybe már korábban bekerült a fehérváriak mellett az osztrák Kapfenberg és a cseh Novy Jicín. A tornát január 11–12-én rendezik, az elődöntő párosítását január elején készíti el a szervezőbizottság. A játék nem babra megy, a nemzetközi szövetség (FIBA) a final four első két helyezettjének szabadkártyát ad a 2009–2010es évadra egy magasabb kategóriás kupasorozatban való szereplésre.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
27 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
35 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
51 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik