Szentirmai nagy ünnepe

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2008.12.07. 23:44
Címkék
Nagy magyar siker született a díjugratók vasárnapi Budapest Nagydíján, Szentirmai Ferenc szerezte meg a győzelmet. A fogathajtók versenyében az ausztrál Boyd Exell diadalmaskodott. A magyaroknak nem sikerült a dobogóra állniuk.

Willi Melliger a szombati esti OTP Nagydíjban aratott sikere után vasárnap is remek formában kezdte a versenyzést. A délelőtti vadászugratás után is a svájciak kétszeres olimpiai ezüstérmesét hirdették ki győztesnek, nem véletlen, hogy az 55 esztendős díjugrató a viadalt követő sajtótájékoztatón nyakra-főre dicsérte a budapesti Világkupát. A már hat olimpián szereplő lovas nem rejtette véka alá, mennyire szeret a Papp László Budapest Sportarénában versenyezni, hiszen a magyarok a hangulat és a program tekintetében is felveszik a versenyt a nyugat-európai nagy viadalokkal. Melliger azonban nem időzött sokat a sajtótájékoztatón. Vette a sisakját, és már ment is a bemelegítőpályára, hiszen ő is résztvevője volt az Axiál-kupa összevetésének, amelyben újabb értékes Világkupa-pontokat gyűjthetett – volna… Ha lova nem rombolja le az egyik akadályt a mindent eldöntő felvonásban. Melliger köszönte szépen, és gyorsan be is fejezte a versenyt, ilyen nagy hátránnyal (6 másodperc büntetés a rombolásért, plusz négy a megállásért) ugyanis felesleges lett volna folytatnia az összevetést, amelyben mindössze két lovas tudott hibátlan produkciót nyújtani: a szombat esti viadalon második helyen záró svájci Urs Fäh és legnagyobb örömünkre egy magyar díjugrató, Szentirmai Ferenc. A kétszeres magyar bajnok lovas roppant higgadtan uralta a kissé idegesnek tűnő Maját, s ha csak néhány századdal is, de megnyerte a versenyt.

„Óriási öröm ez számomra, pedig a verseny előtt még gondolkodtam azon, hogy ezzel a lóval vágjak-e neki a Világkupának” – magyarázta Szentirmai, akinek a produkcióját vastapssal jutalmazta a publikum.

Hasonló ünneplésben részesültek legjobb fogathajtóink, akiknek azonban ezen a napon nem úgy jött ki a lépés, ahogy elképzelték. Bár Lázár Zoltán hibátlanul hajtott át az akadályokon, az egyik pontnál jelentősebben korrigálni kényszerült, és veszített elképesztő tempójából. Ideje csak a negyedik helyre lett elegendő. A Vk-pontversenyben vezető Dobrovitz József (aki Budapesten szabadkártyásként hajtott) pedig már az első kapunál hibázott, majd az egyik kombinációba nem sikerült bevezetnie a lovait, s ez megpecsételte a sorsát – az ötödik helyen fejezte be a döntőt. A három legjobb fogathajtó összevetéséből a magyar lovakat hajtó ausztrál Boyd Exell került ki győztesen.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték

Magyar válogatott
4 perce

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
16 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
49 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája