Gyulay Zsolt most sem lesz kapitány

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2008.11.25. 00:57
Címkék
Bár a szövetségi kapitányi pályázat kritériumait csak hétfőn hozta nyilvánosságra a Magyar Kajak-kenu Szövetség, múlt pénteken a sportág közgyűlésén már elhangzott jó néhány név a lehetséges jelöltek közül, akik pályáznak Angyal Zoltán áprilisban megüresedő székére. Egyikük, Gyulay Zsolt, a sportág kétszeres olimpiai bajnoka azonban cáfolja, hogy a pályázók között lenne.

Előzetesen öt lehetséges pályá zóról (Bakó Zoltán, Gyulay Zsolt, Makrai Csaba, Storcz Botond, Szabó Attila) beszélt a sportág vezetősége a pénteki közgyűlés során megtartott sajtótájékoztatón, s ez alapján, a kajak-kenu berkein belül sokan Bakó Zoltán és Gyulay Zsolt párharcát jósolták a szövetségi kapitányi posztért. A pályázati kiírást a testület hétfőn közzé is tette a honlapján, Gyulay Zsolt azonban bejelentette: nem adja be jelentkezését.

Hogy miért döntött így az MTK kajak-kenu szakosztályának elnöke?

„Kicsit furcsállottam, hogy már a pályázati kiírás megjelenése előtt napvilágot láttak a nevek, köztük az enyém is – magyarázta Gyulay. – Pedig én nem adom be a pályázatomat. Hogy miért nem? A közgyűlés és a tisztújítások után nem látok arra garanciát, hogy forradalmi változásokat él meg a sportág, pedig az elmúlt két-három év történései alapján szükség lenne rá. Úgy érzem, erre a posztra egy agilis, karakán, önálló, fiatal és lendületes emberre van szükség. És a szövetség vezetőinek nem pályáztatniuk kellene ezt a pozíciót, hanem tudniuk kellene, ki az, aki megfelelő erre a feladatra. Nem jó dolog ezt mondani, de szerintem kevesen alkalmasak rá.”

Gyulay Zsolt tizenkét évvel ezelőtt már pályázott erre a posztra, akkor is az esélyesek között emlegették a nevét, de mint mondja: nem érezte a sportág vezetőségének bizalmát. Ahogyan most sem.

„Úgy érzem, az elnöktől, a vezetőktől nincs meg irányomba a bizalom – folytatta Gyulay. – Tudom, hogy az alapszabály szerint pályáztatni kell a kapitányi posztra, ám ahogyan a közgyűlés után három órával szakmai igazgatót tudott választani az elnökség, úgy nem látom be, hogy a szövetségi kapitánynak miért kell ilyen procedúrán keresztülmennie. Nem a megmérettetéstől félek, hiszen a követelményeknek teljes mértékben megfelelek. De a jelenlegi stábban nem hiszem, hogy nagy sikert aratnának az elképzeléseim, hiszen úgy, ahogyan az elődöm tette, semmiképpen sem akarok dolgozni.”

Gyulay Zsolt két esztendővel ezelőtt Portugáliából kapott szövetségi kapitányi felkérést. Nem fogadta el. Ahogyan most is elutasítana minden külföldi ajánlatot.

„Nem akarok külföldre menni – mondta. – A kajakkenu az életem, de nem a megélhetésem. Van civil foglalkozásom, amelyben sikeres vagyok, és az MTK szakosztályelnökeként is számos fontos feladatom van. A jövőben szeretnék ebben a sportágban behatóbban ténykedni, addig is járom tovább az eddigi utamat, amellyel elégedett vagyok.”

A szövetségi kapitányi pályázatokat december 5-ig kell benyújtani a szövetségbe, amelyeket az elnökség december 12-ig el is bírál.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
19 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
32 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
43 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
50 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
51 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
58 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája