A kabalát is elviszi

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.08.05. 06:36
Címkék
Szerdán útnak indul Pekingbe az első kajakos különítmény. Sári Nándor csoportjából többek között repülőre ül az első olimpiáján szereplő Kucsera Gábor is, aki hétfőn és kedden még Szegeden edzett és edz társaival.

Mondhatjuk azt is, hogy a célegyenesbe fordultak?Mondhatjuk azt is, hogy a célegyenesbe fordultak?

Attól azért még messze vagyunk – mondta Kucsera Gábor. – Bár szerdán mi is útnak indulunk Pekingbe, a kajak-kenu versenyek rajtjáig jó másfél hét van hátra, ami elég sok idő.

Mi fér bele ebbe az időszakba?

Sok edzés. Jelenleg Szegeden készülünk, résztávozunk, rajtgyakorlatokat tartunk, s csak kedd este megyünk haza. Szerda délelőtt még a Gubacsi hídnál van tréningünk, amely tulajdonképpen fakultatív, de szerintem mindannyian élünk vele, hiszen így nem maradunk el a munkával. Délután pedig irány az olimpia.

Sokan aggódnak, hogy Pekingben nem tudják majd olyan könnyen megoldani az edzéseket…

Én nem tartok ettől, bár az evezősversenyek miatt biztosan nem leszünk könnyű helyzetben. Mindennap lesz hivatalos edzésidő, amikor a kajakosok és a kenusok birtokba vehetik a pályát. Gondolom, meglehetősen szűkösen leszünk, de meg kell oldanunk ezt a feladatot is.

A hangja kiegyensúlyozottságról, nyugalomról árulkodik, pedig az első olimpiáján szerepel majd. Semmi izgalom?

Egyelőre semmi. A válogatók előtt úgy képzeltem, hogy ha kivívom az indulás jogát, extázisban ugrálok. Ehhez képest ezt is nyugodtan konstatáltam. Most sem pörgök túl az előttem álló feladattól.

Ez jó jel?

Nagyon jó. Tulajdonképpen az olimpia sem különbözik sokban a világ- és Európa-bajnokságoktól. Ugyanazok a feladatok, ugyanazok az ellenfelek, ugyanúgy kell tennem a dolgomat, mint eddig. És igazából az sem nyomaszt, hogy az egyik aranyat tőlem és Kamerától remélik idehaza. Úgy érzem, készen állunk. Bízom Zoliban, bízom az edzőnkben, Sári Nándiban, és persze magamban is.

Pekingbe is a kabalakeresztjével utazik?

Hát persze, hiszen minden versenyen a nyakamban van. De most egy nemzetiszínű szerencsekarkötőt is magammal viszek az olimpiára, amelyet a keresztlányomtól kaptam.

Csoportjuk azért indul a többi kajakosnál és kenusnál előbb, mert Kammerer Zoltán lesz a zászlóvivő a megnyitóünnepségen. Megnézi, mit nyújt ebben a műfajban?

Mindenképpen, nagyon kíváncsi vagyok Lujzira és életem első olimpiai megnyitójára. Mivel mi, kajakosok meglehetősen derékfájós brigád vagyunk, be is szereztem magamnak egy jó fűzőt arra az estére.

Legfrissebb hírek

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
6 perce

„A futballpálya az én vidámparkom” – Estevao

Klub-vb
9 perce

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
21 perce

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
30 perce

Dániában folytatja a Fehérvártól távozó védő – sajtóhír

Labdarúgó NB II
36 perce

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
1 órája

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
1 órája

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik