Sörben a biztonság

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.07.16. 23:06
Címkék

Ugyan még csak szóban, de megszületett a megállapodás a férfi élvonalban szereplő Soproni sÖrdögök és a soproni sörgyár között arról, hogy még egy évig, azaz 2009 júliusáig a korábbi támogató lesz a klub főszponzora. Az idén az alsóház élén, összesítésben a kilencedik helyen záró csapat anyagi háttere biztos marad, ám amint azt Bokor Ákos, a klub ügyvezetője elmondta, a lehetőségek nem egyeznek meg a tavalyival.

„A szóbeli megállapodás megszületett, jelenleg a részletekről egyeztetünk. Kisebb összeg fölött diszponálhatunk, ami azt jelenti, kicsit összébb kell húznunk a nadrágszíjat. Így elsősorban fiatal, tehetséges magyar játékosokkal vágunk neki az idénynek. Szeretnénk légiósokat is, de egyelőre kivárunk, mert augusztus közepétől drasztikusan csökken a jobb külföldi játékosok ára. Céljaink nem változnak, a nyolcba kerülésért küzdünk.”

Meszlényi Róbert vezetőedző együttesétől a légiósok mellett távozott Lakatos Péter és Pojbics Szabolcs, érkezhet viszont Halmai Tamás és Csorvási Milán Kecskemétről, valamint Horányi Ákos viszszatérése is valószínűsíthető.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
38 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik