Apa után a fiú is

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.07.02. 14:16
Címkék

A kecskemétiek új játékosa Szegeden kezdett kosárlabdázni, majd játszott a MAFC, a Debrecen és a Szolnok csapatában is. Ha valaki nem találta volna ki, Molnár Andrásról van szó. Az Olaj 25 éves bedobója néhány napja jelentette be, távozik a piros-feketéktől, s keddre kiderült, nem ment messzire a jász megyeszékhelytől: a mindössze 70 kilométerre lévő Kecskemét az új székhelye. Molnár András lett ugyanis a férfi élvonalban szereplő Univer-Kecskemét első nyári igazolása. A hátvédnek van némi kecskeméti kötődése, ugyanis az Univer történetének első A-csoportos, 2002–2003-as idényében édesapja, Molnár Csaba volt a gárda vezetőedzője. Noha a 194 centiméter magas, 90 kilogrammos, kettes és hármas poszton bevethető kosaras nagy közönségkedvenc volt Szolnokon, ahol másfél idénye alatt átlagban 21 percet volt pályán, ahol ebben az évben fejezte be főiskolai tanulmányait és szerzett diplomát – mégis a váltás mellett döntött.

„A további fejlődésem és az állandó játéklehetőség érdekében igazoltam el Szolnokról. Korrekt módon váltunk el, kicsit sajnálom is, hogy így alakult, mert nagyon szerettem ott játszani. Zsoldos András, a Kecskemét edzője felhívott, beszélgettünk, és elmondta, alapemberként számítana rám, így elfogadtam az ajánlatot” – mondta a 23-szoros magyar válogatott, aki a nyarat egyéni edzésterv alapján, személyi edzővel dolgozza végig. Legalábbis azt az időszakot, amikor nem a nemzeti válogatottal készül az Európa-bajnoki selejtezőkre, hiszen Molnár bizonyosan benne lesz Mészáros Lajos szakmai igazgató keretében.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
38 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik