Az egyik folytatná, a másik befejezné

F. Z.F. Z.
2008.06.05. 02:38
Címkék

Eddig nem történt semmi különös, mindkét fél megnyerte a hazai meccsét – a Falco kétszer – a férfi kosárlabda-bajnoki fináléban. A lélektani előny a szombathelyiek mellett szól a Körmend elleni csütörtöki, negyedik összecsapást megelőzően (19 óra, Sport1). Noha a rájátszás az a műfaj, amelyben egyáltalán nem számít, hogy az egyik fél ötven vagy csak egy ponttal nyer-e – ugyanaz a siker értéke –, az eddig lejátszott három összecsapás alapján a szombathelyiek valamivel közelebb érezhetik magukat az aranyéremhez, mint megyei riválisuk. S egyáltalán nem azért, mert jelenleg 2–1-re vezetnek az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban. A nyitó mecscsen hat ponttal a Falco, a másodikon kettővel a Körmend, míg a harmadik csatában a szombathelyiek kiütéssel felérő harminc egységgel voltak jobbak ellenfelüknél, amelyen a fáradtság jelei mutatkoztak. A piros-feketék remek rajtjuk után – a 6. percben 16–9-es vendégelőnyt mutatott az Aréna Savaria eredményjelzője – fokozatosan visszaestek, majd négy percen át tartó, 0–18-as szériában kiteljesülő rövidzárlatot követően már 14 pontos hátrányban találták magukat. Innen aztán már nem volt visszaút, a belelendülő Falco szétzilálta a fáradt ellenfelet, és önbizalom-növelő győzelmet aratott.

„Csütörtökön másik mecscset játszunk, amelyen nem számít, hogy kedden harminccal nyertünk – mondta Szrecsko Szekulovics, a szombathelyiek edzője. – Lezárhatjuk a döntőt, s ez a tudat pluszmotivációt ad a játékosoknak, akik tulajdonképpen mindenféle teher nélkül kosarazhatnak, hiszen ha nem nyerünk, lesz még egy esélyünk saját csarnokunkban. A nyomás most a körmendieken van, ők nem hibázhatnak, mert akkor mi vagyunk a bajnokok. Szombaton egy triplányira voltunk az idegenbeli győzelemtől, vagyis van keresnivalónk.”

Az életben maradásért harcolhat a Körmend, ám a játékosok a Szolnok ellen már bizonyították – 1–2-nél, 15 pontos zakót követően hazai pályán győztek, majd az utolsó találkozón egyetlen ponttal nyertek a tiszaligeti oroszlánbarlangban –, hogy feszült és kiélezett helyzetben is helyén van a kezük és a szívük. Azt azonban Krivacsevics Dragoljub sem tagadja, csapata lassan elkészül az erejével…

„Fáradtak vagyunk, kedden egy negyedet bírtunk erővel, aztán szétestünk. Kezd elfogyni az energia, a Dombóvár elleni négy és a Szolnok elleni öt meccs sokat kivett a lábakból. Ezért szerdán nem is edzettünk, csak dobálgattak egy kicsit a játékosok. Szépen akarunk búcsúzni a körmendi publikumtól, amelynek buzdításából talán még tudunk erőt meríteni. Ez a csapat kiadta magából a maximumot, így ha netán csütörtökön véget ér a döntő, akkor sem lehet elmarasztalni őket” – vélte a Körmend trénere.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája