Visszavett pályaelőny

F. Z.F. Z.
2008.05.26. 00:41
Címkék

Egyszer minden sorozat megszakad, tartja a mondás, amely végül a Boston Celticsre is érvényes lett. Az NBA alapszakaszának legjobbja vasárnapig egyetlen idegenbeli meccset sem tudott megnyerni a rájátszásban, ám a Keleti főcsoport döntőjének harmadik összecsapásán 94–80-ra legyőzte a Detroit Pistonst – ezzel visszavette a második találkozón elherdált pályaelőnyét, és 2–1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A zöld-fehéreken kívül kevesen számítottak arra, hogy az első detroiti fellépésén győz a gárda, hiszen épp ezt a meccset megelőzően kapitulált saját csarnokában, vagyis Kevin Garnették mentálisan nem voltak a csúcson. Az év védőjátékosa a támadásban is jeleskedett, 22 pontjával és 13 lepattanójával a mezőny leghasznosabb tagja volt. A Pistons vesztét a pocsék mezőnybeli dobószázalék (38.4) és a kritikán aluli tripladobások (1/13) okozták. „A negyedik meccs a szezon legfontosabb találkozója lett számunkra, egyenlítenünk kell, különben nagy pácba kerülünk” – mondta Flip Saunders, a Detroit edzője.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája